Idézetek - Oszd meg kedvenc idézeteidet másokkal!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

lilapetunia2021. szeptember 13. 10:17

"Uram teremtőm! Hat nap alatt teremtetted a világot, és a hetediken pihentél. A nyolcadikon kikergetted az embert a földi paradicsomból, büntetésül, mert szakítani mert a tudás fájának a gyümölcséből. De a kilencedik napon, gusztust kapva rá, a sapiens megteremtette magának az eszközöket ahhoz, hogy maga is elpusztíthassa vagy átalakíthassa a teremtett világot. És teszi, amit tud, anélkül, hogy feltétlenül tudná, amit tesz. És itt látsz engem. Nem tudom, hogy mit mondjak: Bravó! Vagy A szentségit!? …
Mert, báránykáim, igazán minden jót kívánok nektek, meg annak a szerencsétlen Damoklésznek. Együtt élni azzal a méregdrága atommal az idők végezetéig anélkül, hogy egyszer is eldobnánk az atombombát, már ez is nehéz lenne. De a végtelenségig békén élni a biológusokkal, akik diadalmámorban úsznak, mert rájöttek, hogy a természet ugyanazon a kémiai nyelven beszél minden élőlényben, amelyek között gének kicserélhetőek; tehát vígan átléphetik a fajok határait és bütykölgethetik a mienket is. Mert őrült tömegű információra tettek már szert, nem tudják felmérni a saját tudatlanságukat…“
(Herve Bazin: A kilencedik napon)

Perzsi.2021. szeptember 12. 16:38

"A múltat megtaláni
mondják,nem lehet.
Mit szólnál,ha megmutatnám azt a helyet?
Minden,miről azt hiszed,rég elveszett,
minden,ami elmúlt,
ott lebeg.

(Omega dalrészlet)

Wendy042021. szeptember 8. 23:22

Az embernek nem kell mindig jól járnia!
Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie! Aki ezt a kényszert el tudja engedni, az belsőleg nagyon szabad lesz.
Az élet hosszú, bele kell, hogy férjenek vereségek, összeomlások, újrakezdések is.
Ennek során új aspektusai nyílnak meg a dolgoknak, olyanok, amelyeket csak alulnézetből lehet látni.
~ Mérei Ferenc ~

Seelensplitter2021. augusztus 16. 20:35

"Akit nem szeretünk, azt magunkkal, akit meg nagyon, azzal magunkat bántjuk."

(Török-Zselenszky Tamás)

turk.eva2021. augusztus 16. 01:48

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

turk.eva(offtopic)2021. augusztus 16. 01:23

@negyvenkilenc: Milyen igaz..  :(

negyvenkilenc2021. május 28. 15:55

"Az emberek inkább fizetnek vissza egy sérelmet, mint egy szívességet, mert a hála teher, de a bosszúállás öröm." /Tacitus/

Twilight2021. május 24. 19:25

"Minél butábban tartunk egy társadalmat, annál inkább irányítható."

(Kajdi Csaba)

Kipy2021. május 24. 09:03

"A majdnem nem számít."
/Kanda édesapja/

Twilight(offtopic)2021. május 23. 22:18

@Seelensplitter: a másik topikban válaszolok, szerintem ezt már eléggé széttrollkodtuk! Légyszi, te se itt folytasd, kösz!  :D

Seelensplitter(offtopic)2021. május 23. 21:48

@Twilight: Természetesen mindig minden fel volt írva, sokáig a születés- és névnapok is, de azokat később már megjegyeztem.  :D
Sokkal inkább azért nincs párkapcsolatom, mert nem érem be akárkivel. Aki kéne, az vagy foglalt, vagy kiderül, hogy teljesen más, mint amilyennek elképzeltem, vagy évekig előadta magát. (A végén sajnos mindig oda lyukadtunk ki, hogy mihelyt alább hagy az ajándékozási kedvem, vagy megkérdezem, miért várja el, hogy eltartsák, (Volt ilyen is, többek közt Babóca sem dolgozik évek óta, 2 gyerek mellett, mentális betegségekre hivatkozva, ugyanakkor az új cipő, új ruha, ékszerek, és egyéb, luxus cikkek (Holott a 250 méterre lévő boltba sem megy át) iránti igénye hatalmas), egyből én vagyok a mindenféle rossz alak.
Én is élősködtem anyámon, elismerem, de kerestem a munkát... Illetve most, ha nem dolgoznék sehol, engem nem igazán tartana el senki... Előbb ingóságaimról kéne lemondanom, végül az ingatlanról is, amiben élek (Ha nem lenne miből fizetni a rezsit). (El sem várnám, nem tudnék másokon élősködni).

Twilight(offtopic)2021. május 23. 21:35

@Seelensplitter: most erre valami morbid jutott az eszembe, de inkább nem írom le, mert még azt is félreértenék.  :)

Az utolsó mondatodra reagálva viszont már érthető, hogy miért nincs barátnőd - a nők nem szeretik a feledékeny pasikat.
Legközelebb legyen noteszed!  ;)

Seelensplitter(offtopic)2021. május 23. 21:28

@Twilight: A fájdalom elmúlása kapcsán ismét csak egy idézettel válaszolnék:

"A lélek fájdalmánál nincsen súlyosabb sérülés. A sebek begyógyulhatnak, de az igazi fájdalom nem gyógyul és nem enyhül, és gyógyírja csakis a halál lehet."
(Darvasi László)"

Elvárások? Hm... Még az sem kizárható, ugyanakkor:
"Igénytelen társaságban nem fogsz fejlődni. Keress olyanokat, akik sokat várnak tőled."
(Jim Rohn)

Velem az a baj, hogy egyszerűen képtelen vagyok nem emlékezni az engem ért sérelmekre, fájdalomra.
Ugyanakkor más, fontos dolgokat megjegyezni vagyok képtelen. (Pl: Mások kedvenc étele, színe, vagy virága, vagy a kedvenc zenéje...)

Twilight(offtopic)2021. május 23. 20:11

@Seelensplitter: Nahát! És tényleg elképzelhető - de rajtad kívül már a fene sem emlékszik rá!  :D Azért jólesik, hogy Te igen és azóta is a gyűjteményedben őrzöl illetve megemlékezel rólam - igazán kedves!  :)

Sajnálom a csalódásodat, de elmúlik majd a fájdalom! Legalábbis idővel elhalványul....

Tudom, hogy ez nem vigasztal, de én is folyton csalódok. Főleg emberekben. Például egyesekről mindig azt hiszem, hogy jó fejek, aztán kiderül, hogy zombik. Túl nagyok az elvárások?!
Viszont erre találtam ki a szelektív memóriatörlést, nem kell emlékezni bizonyos dolgokra és nem fáj. Igaz, ez a módszer még nem tökéletes, mivel sok jó dologra sem emlékszem néha, de nem baj, majd eszembe juttatja, aki akarja!  :)

Seelensplitter(offtopic)2021. május 23. 19:42

@Twilight: Egyrészt azért most és azért ezt, mert nagyot csalódtam az elmúlt napokban... Olyan nagyot, mint talán még soha... Olyanban, akiből ezt nem igazán néztem volna ki. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáj. Ugyanakkor, egyszerre érzek csalódottságot, némi dühöt és fájdalmat. (Dühöt azért, mert hagytam magam így megvezetni és átverni).
Ami a szerzői jogokat illeti_ anno megkérdeztelek, mikor lementettem magamnak, és jeleztem, hogy bizonyos helyeken, neved feltüntetése mellett alkalmanként publikálni fogom.  :)

Twilight(offtopic)2021. május 23. 19:12

@Angyalka73: ÍGY VAN!!
(Isten nyugosztalja!)

Angyalka732021. május 23. 19:09

"Addig szeress, ameddig tudsz, és addig tudasd, hogy szeretsz, amig nem késő."
Patrick Swayze

Twilight(offtopic)2021. május 23. 19:01

Azért kösz!  :)

Twilight(offtopic)2021. május 23. 19:00

@Seelensplitter: Mellesleg: van erre neked engedélyed?! Szerzői jogok, eltitkolt nyereségek stb. stb. hmm?!  :P  :D

Twilight(offtopic)2021. május 23. 18:56

@Seelensplitter: Nem. Ha hozzászoksz a kis fájdalmakhoz, a nagyot már könnyebben viseled.  :D

Kérdés: na, de mé pont most és mé pont ezt?!  :)