Novellák és elbeszélések

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mars36962024. január 15. 17:10

Kezdő, amatőr írók novelláinak publikációs lehetősége:

https://mecena.marsbook.hu/?post=cikk_mecena_gyakran_ismetelt_kerdesek

FONTOS! Nincs kizárólagosság!

lilapetunia(offtopic)2023. július 27. 22:56

egy kis önirónia is van benne...:
https://blog.poet.hu/novellaimbol_MM/telefonos-felmeres
 :)

lilapetunia(offtopic)2023. július 7. 22:17

Szívesen látok mindenkit a novelláimnál, talán jobb, ha nem töltöm fel ide is, hogy ne foglaljon duplán helyet:
https://blog.poet.hu/novellaimbol_MM/szuletesnap

gazzo2023. június 13. 01:01

Az inverzen túl

... ès akkor hirtelen összetörtem a tükröt a könyökömmel. Azt hittem, ehhez kell a bàtorsàg, de màr tudom, hogy nem bàtorsàg volt hanem felelőtlensèg, meggondolatlansàg. Azt hittem csak a nyomor ès a sötèt alakok tűnnek el, ami elől menekülni próbàltam, de minden eltűnt. Nem làttam màr a mùltat, ès a jövő ígèretei is elpàrologtak könnyű bàrànyfelhőkènt. Nem lett sötèt, de vilàgosnak sem nevezhetnèm a semmit, mely körülölelt ès polip karjaival beleszorított abba a fotónegatívba melyben megrekedtem. Olyan volt, mint amikor csukott szemmel, de kissè hunyorogva làtni a tóparti hàztól a Holdat ès a tó vizèn tàncolò Ezüsthidat, de annyira homàlyosan, hogy szinte felismerhetetlen. Csak egy, szinte bàntóan halvàny fènypamacs a gomolygó ködben. Megrèmültem kicsit, mert úgy èreztem örökre bent ragadok a fotóban, ami egy idő utàn keretben vègzi, így soha többè nem szabadulhatok. Sajnàltam magam. Leginkàbb amiatt, hogy nem làtok senkit magam körül aki sajnàlhatna. Mi lesz így velem, örökkön erre az àllapotra kàrhoztam, èszreveszi mèg valaki a homàlyba burkolózott nèma sziluettem? Újra a hajóra vàrtam mint egykoron Màs a Tierràn, csak vàrtam ès vàrtam... Mozdulatlanul, nèmàn mint ólomkatona, kinek teste összezsugorodott a vèget nem èrő csatàrozàsok tüzèben. Balerinàk pörögtek körülöttem sötèt tüllben. Nèmelyik egèsz közel merèszkedett, de mozdulni sem mertem, mert fèltem hogy tovalebbennek. Hiba volt! Èszre sem vettek igazàn, csak tovàbb pörögtek ès eltűntek a homàlyos messzesègben.
Lassan összefolyt minden egy àramló fekete-fehèr masszàvà. Èn közèpen àlltam ès kezdtem szèdülni az àramlàstól, mely körkörösen felèm tartott egyre gyorsabban, akàr egy tornádó tölcsèr belsejèben.
Vègre hangokat hallottam a messzesègből, emberi hangokat!
- Ès most lassan visszaszàmolok hàromtòl, egyre kinyitja a szemèt ès felèbred.... hàrom, kettő, egy!
Igaza lett a hangnak, tènyleg felèbredtem ès kinyitottam a szemem, melyet azonnal felszàntott a fèny, amitől patakkènt folytak a könnyeim...
- Lejàrt a mai egy óra, következő kedden vàrom ugyanekkor, innen folytatjuk. Maradt mèg a tablettàkból, vagy írjak egy receptet?
- Köszönöm van mèg! Viszontlàtàsra!
Elindultam az ajtó irànyàba, aztàn kilèptem rajta a sötèt, homàlyosan örvènylő hètköznapokba.

gazzo2023. június 11. 09:32

Inverz világ

Szemeim nyitva tartottam, ahogy ezt mindig is tanították gyermekkoromban. Nyitva, de vajon miért? - kérdezem magamtól mostanában.

Miután megláttam Őt, kénytelen voltam lehunyni szemeimet. Mert megláttam, és elvakította szemem kékjét, tisztasága. Azt hittem csak egy szokásos hétköznapi angyal, amilyet már mindenki láthatott legalább tucatszor. Haja gyönyörű volt, szőke és ápolt, és szabályos arcvonásai is egy hétköznapi angyalra utaltak. A szemébe néztem, mely zafíros csillogású Opálként ragyogott, és nem tudtam félrekapni többet a tekintetemet azokról a Csillagszemekről. Ahogy néztem, szinte magától adódtak a kérdéseim, melyekre korábban soha nem kaptam válaszokat. Kérdezgettem Tőle mindenfélét a világról, és Ő higgadtan, lassan adagolva adta meg a válaszokat. Nem telt el túl sok idő, s már rá is jöttem, hogy Ő nem a mennyből jött. Ő, Tükör Ország Angyala.

A tükör előtt álltam és hunyorogva néztem arra a világra, melyre felhívta a figyelmemet. Becsukott szemmel tettem két lépést előre, és eggyé váltam a tükörrel. Már nem láthattak mások, mert magam is hideg kékes fénnyel közvetítettem a világot a kíváncsiskodóknak. Tágra zárt szemekkel kívülállóként tekintettem mindenre. Azokra a dolgokra és emberekre is, akiket korábban melegséggel telve szemléltem.
Görbe tükörré váltam magam is, és aki előttem állt kérdőn, annak nem tudtam többé a szokásos sztereotípiákat sugározni. Inkább meg akartam mutatni mindnek, hogy van egy másik világ is, ahol a fehéret feketének látják és a feketét fehérnek, a jót rossznak és a rosszat pedig jónak.

Az Angyal is ott állt mellettem és a sötét arcát mutogatta, mert azt akarta elhitetni, hogy Ő valójában ilyen. Láttam a sötét képeket és a szenvedést, de nem tudta elrejteni a fényt, mely lényéből áradt. Hiába győzködött, hogy Ő ily feketének látja önmagát és a világot is, most hogy egy oldalon álltunk, már nem téveszthetett meg.
Elhatároztam hát megmutatom neki, hogy milyen is valójában. Megkértem álljon a tükör elé, hogy most az én képeimet látva, ismerje meg magát jobban.

Hercegnő volt! Gyönyörű és egyben törékeny virágszálnak láttam, mely illatával elvarázsol mindenkit. Selymes szirmai szinte szálnak a szellők szárnyain. Bőrének illata és puhasága nem fogható semmihez, érintésére virágba borulnak a legmakacsabb rügyek is. Ő a Tavasz, mely reménysugárral kecsegtet mindenkit. A Nyár, mely hihetetlen nyugalmat áraszt. Ő az Ősz is, mely megédesíti a nappalokat és éjszakákat. A Tél, mely fehér ruhájában az ártatlanságot szimbolizálja.

Ekkor kiléptem újra a tükör világból, és meg szerettem volna érinteni, de Ő eltűnt amint kinyitottam a szemem. Nem mertem megfordulni és visszanézni, mert féltem a sötét képektől melyeket korábban láttam, ha a tükörbe néztem. Határozott mozdulattal lendítettem karomat, és könyökömmel összetörtem a tükröt. Soha többet nem akarom látni a nyomorom kivetítését.

Keresem, kutatom mindenütt, és próbálom újra és újra beleélni magam azokba a csodálatos képekbe, melyekben Őt láthattam. Már nem érdekel a tanítás, bolyongok lehunyt szemmel időtlen időkig…

Hercegnő! Hunyd le Te is a szemed, és a lelked tükrén át mindig láthatod ki is vagy valójában!

lilapetunia2023. június 11. 03:19

@gazzo: örülök, hogy tetszett és köszönöm kedves szavaid.  :)
Márta

gazzo2023. június 11. 01:52

@lilapetunia: kedves kis történet, és nagyon tetszett a poén a végén! Jól írsz: könnyen olvasható és nem túlcicomázott az egypercesed, örülök hogy elolvastam!

Barátsággal gratulálok!

lilapetunia2023. június 10. 21:47

Romantikus találka

Stefánia örömmel szállt az este Turkuban a hajóra. Jól sikerült az előadása a kongresszuson, sok új embert ismert meg, köztük néhány olyat, akikkel már leveleztek szakmai kérdésekben. Meteorológus -- ha odahaza kérdezték, hogy mi a szakmája, mikor megmondta, mindig volt egy kis idétlenkedés. Á, szóval te csinálod az esőt! És hasonlók. Eleinte még próbálta magyarázni, hogy az esőt legfeljebb csak az eső-csinálók csinálják, de nem a meteorológusok, de aztán felhagyott vele, beérte egy mosollyal, tudta, hogy úgysem várnak más reakciót. Egy szakmai környezetben persze minden más volt, még a vacsoráknál is általában különböző szakmai kérdésekről beszéltek. Nem mintha ezek közé nem tartozott volna bele az eső-csinálás! Csak nem a régi sámánok féle módokon, hanem ahogy a hadseregek próbálkoznak vele.

Egy utazással teli hétvége állt most előtte. Ahelyett, hogy direkt járattal hazarepült volna Budapestre, hogy otthon töltse a hétvégét, elhatározta, hogy átmegy hajóval, a Viking Line-nal Stockholmba. Egyetemistaként töltött fél évet Svédországban, s most ez a hétvége kitűnő alkalomnak tűnt az emlékei, az ismeretségei felfrissítésére.
Négyágyas kabinba vett jegyet, de a füldugóit sajnos otthon felejtette. Elaludnia még sikerült, de éjfél után felriadt, s aztán már nem sikerült visszaaludnia. Csendben felkelt, felöltözött, s kiment a kabinból. Junius volt, ilyenkor alig volt éjszaka, szinte semmi. Sokan nem aludtak, hanem kint feküdtek a nyugágyakon a fedélzeteken, s csöndesen gyönyörködtek a tengerben, a tiszta kék égben.
A kávéautomatánál összeakadt egy férfival, akinek arca a kongresszusról ismerős volt. Angolul kezdtek beszélgetni. Bemutatkoztak egymásnak, és Stefánia mindig örült, ha angolul mondhatta a nevét. A Stephanie sokkal elfogadottabbnak, természetesebbnek tűnt a számára, mint a Stefánia. Mikor a férfi Dénessel válaszolt, akaratlanul is megkérdezte: Csak nem magyar? De.
Találtak két egymás melletti nyugágyat, azokban telepedtek le a kávékkal. Végigbeszélgették jóformán az egész éjszakát. Először a meteorológiáról és a matematikáról, mert kiderült, hogy Dénes matematikusként került a meteorológiai kutatásokba. Később aztán még sok minden másról is, a gyerekkorukról, az utazásaikról, a kedvenc könyveikről. Szinte észrevétlenül telt el az idő reggelig, már a Millesgården-t látták maguk előtt. Stefánia elsietett a kabinjába a holmijáért. Mire visszaért, Dénest már egy másik férfival beszélgetve találta. ĺgy aztán csak gyorsan elköszöntek egymástól, nem kérdezve meg egymás telefonszámát. Igaz, a kongresszus résztvevőinek listáján voltak kapcsolatfelvételi adataik.

Egy félév telt el. Stefániának eszébe jutott néha Dénes. Nem volt éppen semmilyen tartós kapcsolata, akikkel megpróbált találkozni, összejönni, azok valahogy mind nagyon idegenek maradtak a számára. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy teljes éjszakát végig tudna beszélgetni velük, gyakran már fél óra után kellemetlenül érezte magát. De nem sok ideje volt. Sokat dolgozott, hetente egyszer meglátogatta egy idős nagynénjét, s legalább havonta egyszer hazament a szüleihez vidékre.
Decemberben történt, hogy az egyik kolléganőjének, Klárinak váratlanul sürgős munkája akadt, nem tudott elmenni az aznap esti koncertre. Odaadta Stefániának a bérletét: Menj el, kérlek, legalább nem vész el! A vőlegényemnek meg majd küldök egy SMS-t, hogy ne lepődjön meg, hogy nem engem talál ott maga mellett.
Egy hétköznap esti koncertre nem kell különösebben kiöltözni, s szerencsére Stefánia aznap nem farmerben dolgozott, ezért aztán úgy ahogy volt, ment el munka után a Zeneakadémiára. Majdnem elkésett, mire bepottyant a helyére, már kezdődött is az előadás. Szerencséjére. A meglepetéstől úgysem tudta volna, hogy mit mondjon. A mellette ülő férfi Dénes volt.
Kicsit kényszeredetten beszélgettek a szünetben. Stefánia nem tudta, hogy szokás-e gratulálni valakinek a menyasszonyához, mindenesetre a témát kínosan kerülték mind a ketten.
Egy gyors köszönéssel váltak el az előadás után.

Május utolsó hétvégéjére tervezte Klári az esküvőjét. Fent Dobogókőn, egy szállodában tartották a szertartást is, meg az azt követő ebédet. Klári szinte mindenkit meghívott a közeli munkatársai közül, de Stefániát még arra is felkérte, hogy legyen a tanúja. Tudod, nekem nincs testvérem, s a páromnak a testvére lesz a tanúja.
Stefánia nagyon húzódott magában ettől, szívesen nemet mondott volna, de valahogy úgy érezte, mégsem akarja megbántani Klárit. Legfeljebb majd sétálok egy jót a hegyen, vigasztalta magát gondolatban. Dénesre gondolt, s arra, hogy milyen nevetséges és szomorú, hogy olyan sokat eszébe jut valaki, akiről pedig jól tudja, hogy most lesz az esküvője. Azt remélte viszont, hogy semmiféle ismeretlen testvérrel őt nem akarja majd összeboronálni senki. Soha nem viselte jól az efajta kísérleteket, még a saját anyjától sem.
Kicsit elkeveredett a hegyi úton, már majdnem elkésett, mire odaért a szállodához. Szinte csak őrá vártak, hogy kezdődjön a szertartás.
Klári és Dénes mellett még egy fiatal férfi állt. Stefánia a nagy csokor virágot, amit magával hozott, azt Klári kezébe nyomta, a szépen becsomagolt kis ajándékdobozt pedig Dénesébe. Gratulálok Nektek és nagyon sok boldogságot kívánok! Nekem? -- mosolygott vissza Dénes. Ez a dobozka talán Istvánt illeti, ő a boldog vőlegény.
Én vagyok a másik tanú.

Perzsi.(offtopic)2023. június 10. 16:18

@gazzo: Kedves Zé!
Köszönöm a válaszodat! Nem készülök a te pályádra, egészségem nem engedi. Amúgy meg álmodozó vagyok, s annyi szakmát kipróbálnék, ha lenne erőm, időm.Az egyik gyermekkori szomszédom, aki nő, viszont pár éve kamiont vezet. Párját kísérte néha el, s megtetszett neki.Azóta is lelkesen járja az utakat.Fruzsival, azaz most már azt hiszem az új járgány neve Vanda.

gazzo2023. június 10. 16:02

@Perzsi.: köszönöm hogy kitüntetsz figyelmeddel. Egy másik portálról importálom az írásaimat de a blogomban is olvashattad. Nagy hiány van a söfőr szakmában, így könnyen a fedélzeten találhatod magad... A rutin és a rengeteg szerencse segítségével talán kicsit könnyebben át lehet vészelni a különböző élethelyzeteket, de a fáradtság mindent felülír....
Örülök hogy itt jártál!

Barátsággal üdvözöllek

Perzsi.(offtopic)2023. június 10. 15:28

@TettyeiMark: Köszönöm a választ. A novellák többsége valóban így íródik. Saját életbeli edemény+ fantázia. Mindkettő érdekes. Nem erőltetem, hogy folytasd, nem is tehetem. Vannak novellák, melyek befejezetlenül is izgalmasak pont azért, mert a folytatás az olvasó fantáziájára van bízva. Csak kíváncsi lettem.🙂

TettyeiMark(offtopic)2023. június 10. 15:07

@Perzsi.: A történet biztosan folytatódik valahogy, de még nem tudom, hogyan, és azt hiszem, nem fogom leírni. (Kitalált történetet írtam, de azért van köze a saját tapasztalataimhoz.) Számomra az a pont volt az érdekes, amikor egy érzés a tudatalattiból elkezd tudatossá válni, és lassan kiderül, hogy valójában mennyire fontos, és hogy előbb-utóbb fontos döntéseket kell meghoznunk.

Perzsi.2023. június 10. 15:00

@gazzo: Érdekes novella, lekötött.Nem olvashattam már valahol máshol is? Mert a befejezése ismerős . Érdekes egy világ a tietek, szívesen kipróbálnám. Egy sofőrnek mumus a köd, de az utas ezt másképp éli meg/át. Kiskoromban féltem, ha ködben utaztunk. Szerintem a kocsiban utazók félelme ragadt át ràm. Felnőtt fejjel már más lett a helyzet. Akár alszom is útközben. Ehhez az kell, hogy a sofőrben maximálisan megbízzak.

TettyeiMark(offtopic)2023. június 10. 14:56

@lilapetunia: Köszönöm szépen! Én sem vagyok mai gyerek: ötvenen felül vagyok már. De azt hiszem, vannak dolgok, amik minden korban hasonlóak, amiket mindannyiunknak meg kell tapasztalnunk. Meg azt is hiszem, hogy a fiatalság nem az életkortól függ  :-). És a te novelládat olvasva egészen biztos vagyok ebben.

Perzsi.2023. június 10. 14:56

@TettyeiMark: Már reggel olvastam a novelládat. Tetszik, de valamiért úgy érzem, hogy nincs befejezve. Lesz folytatása?

lilapetunia2023. június 10. 13:58

@TettyeiMark:
Tetszett a novellád. Nekem -- egy hetvenéves öregasszonynak -- egy kis bepillantás a mai fiatalság életébe, amely így leírva nem is tűnik annyira másnak, mint mi voltunk.
 :)

gazzo2023. június 10. 13:37

Harminc órás napok

Egy Iveco volánja mögött zötykölődöm, már nem is emlékszem, mióta. A fehér tizenkét tonnás monstrum, mely alig egy éves, csendesen duruzsol az éjszakában. A rádióból kellemes dallamok csilingelnek a fülembe, végre egy adó, ahol nem az aktuális slágerekkel bombáznak. Az anyósülésen munkatársam egyáltalán nem zavaróan, de jól hallhatóan hortyog, a négy órás vezetés fáradalmait piheni ki éppen. Minden útra két sofőrrel indulunk, hogy a váltott vezetésnek köszönhetően, lehetőleg gyorsan elérjük az aktuális célállomást. Expressz fuvarozás! Naponta kilenc órát vezethetünk fejenként, de ezt minimum két részletben. Ehhez jön még a három óra rakodási idő, és a kilenc óra pihenő. Könnyen kiszámítható, hogy a napjaink így harminc órából állnak, és nem huszonnégyből, mint az átlagembereké.

Néhány hónapja, amikor elkezdtem ezt a munkát, még érdekes volt a sok, korábban ismeretlen település, melyen megfordultam, de mára lassan belefásultam, és úgy érzem, egyik sem különb a másiknál. Csak a nevük más, és a telephelyünktől lévő távolságuk. Ezen kívül amúgy is csak az ipari parkok kinézetében, és méretében van különbség, mert magukat a településeket csak nagyon ritkán látni az autópályákat szegélyező zajvédő falaktól.
Most is egy ipari parkba tartunk, valahova Hollandiába. Hogy mit szállítunk, nem igazán tudom, és az igazat megvallva, nem is nagyon érdekel. Áru, amit időre le kell szállítani az adott település, adott ipari parkjába, ha esik, ha fúj. Lassan hajnalodik, és már több, mint tizenöt órája haladunk a cél felé. Hatalmas a köd, alig látszik négy-öt felfestett csík az autópályán, az elválasztó sávokból. Nyolcvanöttel repesztek a tejfehér masszában, mert nem késhetünk el, oda kell érnie az árunak a meghatározott időben.

Egy ideje elvesztettem az idő-és térérzékemet, csak azt a néhány fehér sávot figyelem, és néha a GPS berendezés kijelzőjét, mely jelzi a következő letérő távolságát. A fáradtság, mely a szememen keresztül támad először, egyre elviselhetetlenebb. Pislogni is csak nagy odafigyeléssel lehet, nehogy leragadjon a szemhéjam. A kellemes melódiák befészkelték magukat a fejembe, és az ütemükre lüktet az agyam. Egyre nagyobbakat pislogok, és az egyik könnyekkel áztatott pislogás után már nincs erőm kinyitni újra a szemem. Az agyam még hallja a zenét, a könnyeim még csorognak, de a szemem már nem nyílik ki újra. Kellemes nyugalom árasztja el a testem minden porcikáját. Úgy érzem, repülök a semmiben kecsesen, könnyedén. A kormánykereket sem kell már forgatnom, mert a járgány magától siklik a homályos éjszakában, és én csak egy utas vagyok a fedélzeten.

Álomképek lepik el az agyamat. Váltakozva beszélgetek a kislányommal, a barátaimmal, és csodálom a tájat, melyet a magasból szemlélek. Kellemes lazaság lett úrrá a testemen, szinte himbálózik minden porcikám, és az agyam is önálló életet él, nincs befolyásom a gondolataim felett.
Valami homályos piros fényt látok. Hirtelen éles kürt hangja rezegteti a dobhártyámon keresztül a testem minden részét. Az izmaim megfeszülnek, és önkéntelenül összerándulnak. Egy óriási görcs lett a testem. A hang már-már elviselhetetlenül hasít az agyamba, de továbbra sem tudok úrrá lenni a cselekedeteimen. Ösztönösen beletaposnék a fékpedálba, de az eltűnt a lábam alól!
- Kapaszkodj! - üvöltöm önkívületi állapotban a társamnak, és magam is próbálok megkapaszkodni valamiben.
- Mi van?- hallom a messzeségből a csodálkozó kérdést. A kürt sivítása épp csak abbamaradt, a fékek és a gumi csikorgó hangja lép a helyébe. Tehetetlenségemben enyhén előrecsúszom az ülésben, amíg a térdeim bele nem ütköznek a műszerfal kemény műanyag borításába. A biztonsági öv belevág a nyakamba az állam alatt.
Csatakokban folyik rólam a víz, és amint kinyitom a szememet, azonnal marni kezdi azt. Az autó lassan továbbgurul, mire felfogja az agyam, amit a szemem közvetít neki. Az anyósülésen előrecsúszva ülök, vagy inkább félig fekszem, és riadtan pislogok a társam felé, aki a kormány előtt ül.
- Egy vaddisznó volt, annak dudáltam! Bocs, de ha nem fékezem, elütjük!- hallom.
- Azt hittem belerongyolunk egy kamionba ebben a nagy ködben. Ekkor már teljesen magamnál voltam. A felkelő nap sugarai a könnyező szememben, mint óriási reflektorok vakítottak.
- Órák óta alszol, azt hiszem valami rosszat álmodtál! - hallom kaján nevetése közepette.
- Hogy kerültem az anyósülésbe? Mikor váltottunk?- kérdem csodálkozva, miközben homlokomat, és az arcomat próbálom törölgetni nem sok sikerrel, mert a tenyerem is úszik az izzadtságban.
- Már majdnem négy órája váltottunk. Tényleg nem emlékszel? Egyébként jó hogy felébredtél, mert mindjárt félreállok, te jössz újra! Már csak háromszáz kilométer van vissza, aztán alhatunk egy nagyot az újabb harmincas előtt.

TettyeiMark2023. június 10. 08:01

Hazafelé

- Várj, én is megyek! - A folyosó végéről jött a hang. Márk megállt az ajtóban.
- Gratulálok! - mondta Szonja kissé lihegve, mikor kiléptek az utcára. Márk értetlenül nézett vissza.
- Hallottam, hogy Marci bejutott az OKTV döntőbe... - nevetett rá Szonja.
- Ja, igen. De ahhoz gratulálj neki!
- Ugyan már! Mindenki tudja, hogy mennyit dolgoztál vele.

Márk nem felelt, csak vonogatta a vállát, meg billegette a fejét. Az első útkereszteződésnél ismét Szonja szólalt meg:
- Figyelj csak! Volna kedved eljönni kísérő tanárnak az osztálykirándulásunkra?
Márk most erősen a szemébe nézett, de nem felelt.
- Majd gondolkozol rajta?
- Majd gondolkozom. - Márk ismét a lába elé bámult. A lépéseik ütemére figyelt a beállt csendben, Szonja kissé magasított sarkú cipőjének kopogására, és a saját lábának tompább és lassabb dobogására, melyek hol szinkronban, hol felváltva zavartak bele az utca csendjébe. Mint a nagyon közeli frekvenciájú hanghullámok, melyek felváltva erősítik majd gyengítik egymást - sosem tudta levetkőzni magáról a fizikatanárt. De azt nem értette, miért hívják ezt a jelenséget lebegésnek. A keletkező disszonáns, vibráló hang bántotta a fülét, éppen ellentéte volt annak a kellemes, ellazult állapotnak, ahogyan a lebegésre gondolt.

Szonja hangja rántotta vissza ismét a valóságba:
- Arra gondoltam - monda puhatólózva - hogy elmehetnénk valahová szallonát sütni a hétvégén. Úgy értem a párjainkkal. - tette hozzá gyorsan Márkra nézve.
- Hát tudod, Jutkának attól füstszagú lesz a haja...
- Persze, tudom! - Szonja most hangosan nevetett. - Látod? Nekem is van hajam! - Jobb kézzel összefogva mutatta hosszú szőke lófarkát. - Meg kell mosni! Nem nagy ügy!

Márknak nem kellett bemutatni e hajzatot. Számtalanszor végignézte a szertár ablakából, amint a gazdájának sietve távolodó lépteire ütemesen himbálózik jobbra-balra. De most nem siettek. Így is hamar odaértek a sarokra. Szonja csak egy halk sziát mondott egy futó pillantással, aztán fordult jobbra a körút felé. Márk is ment a maga útján balra. Öt lépés után hártanézett. Találkozott a tekintetük.

Már tudta, hogy ilyenkor ottmarad egy mosoly a szeme sarkában, úgyhogy vigyázni kell. A múltkor meg is kérdezte Jutka, hogy "mit vigyorogsz?", ő meg azt felelte, hogy eszébe jutott egy vicc. De amikor a párja is hallani akarta a poént, hirtelen csak azt tudta kinyögni, hogy "- Mi ez a csoszogás Jean? - A felöltője megy ki a divatból, Uram". "Hogy neked milyen óvodás humorod van!" - kapta meg a beosztását.

Úgyhogy most résen volt, és igyekezett lehangoló dolgokra gondolni. A sztrájkra, a háborúra. A jövőre.

A tegnap estére gondolt, amikor Jutka szeretett volna beülni az útjukba kerülő tapas bárba, ő meg azzal hűtötte le a lelkesedését, hogy ha most itthagynak tizenötezer forintot, akkor az az istenverte szolgáltató, aki mindig a hónap utolsó napján akarja leemelni az inernet havidíját, most megint nem fog sikerrel járni, és megint szórakozhatnak a fizetésnap után az utalgatással... Egész este nem szóltak egymáshoz. Csak lefekvéskor szólalt meg Jutka, hogy "Köszönöm ezt a szép napot!". Márk sosem tudta a jó megoldást ilyen helyzetekben. Mindenképpen bűnösnek érezte magát.

Mikor belépett az ajtón, Jutka a tükör előtt állt a sportosabbik kabátjában és a haját igazgatta.
- Szia! Te is most értél haza?
- Nem. Most megyek. - húzta elő Jutka a gurulós bőröndöt. Egy hatásszünet erejéig Márkra nézett a tükörből, majd ismét az arcát figyelte. - Síelni megyek hétvégére a srácokkal Ausztriába. Mondtam. Nem is emlékszel? Foglalkozol is te velem!

Márknak rémlett egy félmondat valamelyik veszekedésből. Meg valami Tamás a céges buliból. Jutka már indult kifelé. Még búcsúzóul odabökte, hogy "Ne csodálkozz, ha nem jövök vissza!"

Márk sokáig állt ott az ajtófélfának vetett háttal. Sírni lett volna kedve. Érezte, hogy el kellene engednie magát. De tudta, hogy még nem jött el az az idő.

lilapetunia2023. június 8. 23:13

@Perzsi:
Elkezdtem a novellás blogot:
https://blog.poet.hu/novellaimbol_MM
 :)

lilapetunia2023. június 6. 12:29

@Perzsi:
Örülök, hogy tetszik.  :)
A hétvégén talán nekilátok és csinálok egy novella blogot, ahogy javasoltad.
 :)