Ajánló: Vers (A világirodalom klasszikusainak gyöngyszemei, magyar, külföldi)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

szegenyferenc(offtopic)2019. február 11. 19:55

@csp01:

Egy hevenyészett fordítással azért megpróbálkozom:

Josef Hora
Munkás madonna

Ha ott lehetnél, nedves falra látnál,
melynek penészes padlatára szült az asszony,
s ágyára férfi jött.

Tömjén füstölt a tűzhelyen,
korábban borsófőzelék,
tíz gyerek, éhes, árva mind,
úgy lesik, mintha ritka
manna főne rajta.

Madonna! Törődött testeden
az áldomást megitta már
egy részeg úr -
s Te úgy lehelted rá: szerelmem!,
azóta keres rád szebb imát.

Három király nem kerülte házad,
gyermekedben nem hihettek ők,
ajándék a rossz tarisznya mélyén,
arany, kenőcs, tömjén
rád vigyorgott,
s tovább álltak gazdagabb
vidékre ők is.

Betlehem,
hiába vagy Te legnagyobb,
ha nincs arasznyi hit vagy
rendületlen érzés:
Öledben fárad már a léha Jézus,
és ha életében harminc évet élt,
úgy hal százszoros halált,
hogy ki keresztre tette,
az vetélt.

Amit nekünk hagyott, az marad.

Sue2019. február 11. 19:46

William Wordsworth:
A SZONETT

Zord kritikus, a szonett érdemét
ne nézd le! – kulcsként ez nyitotta fel
Shakespeare szivét, e kis lant volt, amely
Petrarca kínját enyhítette rég;
Tasso ezerszer szólt e fuvolán,
ettől vidult Camőes, a számüzött;
s mirtuszként csillant csiprusok között
a szonett Dante látnok-homlokán;
ez óvta jánosbogár mécseként
jó Spensert, aki Tündérhon után
sötétben küzdött – s midőn ködbe tért
élete útja, Milton ajakán
ez lett a kürt, mely dalt zengett, szabad,
lélekröpítő dalt – haj, nem sokat!

/Fodor András/

pfbea2019. február 11. 19:40

Robert Burns: Falusi randevú

Van itt valaki? Ki kopog?
Én vagyok, mondta Findlay.
Takarodj, senki sem hivott! -
Ugyan már, mondta Findlay.
Lopni indultál? Mit csinálsz?
Megsúgom, mondta Findlay.
Valami rosszban sántikálsz. -
Nem rossz az, mondta Findlay.

Ha most kinyílna ez a zár -
Csak nyílna, mondta Findlay.
Nem alhatnék el újra már. -
Nem bizony, mondta Findlay.
Ha benn volnál, szobámban, itt -
Bár volnék, mondta Findlay.
Itt rostokolnál hajnalig. -
Hát hogyne, mondta Findlay.

Ha itt maradsz ma éjszaka -
Maradok, mondta Findlay.
Vigyázz, hogy épen juss haza! -
Vigyázok, mondta Findlay.
S bármi essék is idebenn -
Hadd essék, mondta Findlay.
Mindhalálig titok legyen! -
Titok lesz, mondta Findlay.

(Szabó Lőrinc fordítása)

szegenyferenc(offtopic)2019. február 11. 19:18

@laboda:

Azt hittem, ez a vers nálunk rég` be van tiltva.

Sue2019. február 10. 22:17

William Wordsworth:
A SZIVÁRVÁNY

Ha fenn a szivárvány ragyog,
megdobban a szívem:
így volt, hogy kezdtem éltemet,
így van most, hogy év évre megy,
így legyen mindig, s meghalok
inkább, ha nem!
A férfi apja a gyerek;
hadd fűzze hát napjaimat
egymáshoz a természet-áhítat.

/Kálnoky László fordítása/

laboda2019. február 10. 11:29

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
HALOTTI BESZÉD

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott bennünket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélyben lent, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált:
homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltban sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: " Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti fel se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

laboda2019. február 4. 20:51

KÖLCSEY FERENC
ZRÍNYI MÁSODIK ÉNEKE

Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat,
Vérkönnyel ázva nyög feléd!
Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
És rágja, marja kebelét.
A méreg ég, és ömlik mély sebére,
S ő védtelen küzd, egyedűl,
Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére,
Vagy itt ez óra, s vég veszélybe dűl.

Áldást adék, sok magzatot honodnak,
Mellén kiket táplál vala;
S másokra vársz, hogy érte vívni fognak?
Ön népe nem lesz védfala?
Szív, lélek el van vesztegetve rátok;
Szent harcra nyitva várt az út,
S ti védfalat körűle nem vonátok;
Ő gyáva fajt szült, s érte sírba jut.

De szánjad, ó sors, szenvedő hazámat!
Te rendelél áldást neki:
S a vad csoport, mely rá dühödve támad,
Kiket nevelt, ön gyermeki.
Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek;
S míg hamvokon majd átok űl,
Ah tartsd meg őt, a hűv anyát, teremnek
Tán jobb fiak, s védvén állják körűl.

Törvényem él. Hazád őrcsillagzatja
Szülötti bűnein leszáll;
Szelíd sugárit többé nem nyugtatja
Az ősz apák sírhalmainál.
És más hon áll a négy folyam partjára,
Más szózat és más kebelü nép;
S szebb arcot ölt e föld kies határa,
Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe lép.
1838

berenyi.klara2019. január 31. 11:08

laboda2019. január 31. 10:44

VÖRÖSMARTY MIHÁLY
AZ EMBEREK
I
Hallgassatok, ne szóljon a dal,
Most a világ beszél,
S megfagynak forró szárnyaikkal
A zápor és a szél,
Könnyzápor, melyet bánat hajt,
Szél, melyet emberszív sóhajt.
Hiába minden: szellem, bűn, erény;
Nincsen remény!
II
Hallátok a mesét: a népnek
Atyái voltanak,
S amint atyáik vétkezének,
Ők úgy hullottanak:
A megmaradt nép fölsüvölt:
Törvényt! s a törvény újra ölt.
Bukott a jó, tombolt a gaz merény:
Nincsen remény!
III
És jöttek a dicsők, hatalmas
Lábok törvény felett.
Volt munka: pusztított a vas!
S az ember kérkedett.
S midőn dicsői vesztenek,
Bújában egymást marta meg.
S a Hír? villám az ínség éjjelén:
Nincsen remény!
IV
És hosszú béke van s az ember
Rémítő szapora,
Talán hogy a dögvésznek egyszer
Dicsőbb legyen tora:
Sóvár szemmel néz ég felé,
Mert hajh a föld! az nem övé,
Neki a föld még sírnak is kemény:
Nincsen remény!
V
Mi dús a föld, s emberkezek még
Dúsabbá teszik azt,
És mégis szerte dúl az ínség
S rút szolgaság nyomaszt.
Így kell -e lenni? vagy ha nem,
Miért oly idős e gyötrelem?
Mi a kevés? erő vagy erény?
Nincsen remény!
VI
Istentelen frígy van közötted,
Ész és akarat!
A butaság dühét növeszted,
Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Bármelyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcú lény!
Nincsen remény!
VII
Az ember fáj a földnek; oly sok
Harc- s békeév után
A testvérgyűlölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokul.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!

laboda2019. január 27. 00:12

HEINRICH HEINE
EMLÉKEZÉS MUCSA VÉGNAPJAIRA

Hogy mérlegelte kellőképp
a hű polgárság helyzetét,
a polgármester és a város
tanácsa bölcsen így határoz:

"Külföldiek többnyire, kik
a rebellió magvait
elhintik. Nálunk, hála Isten,
e bűn még elterjedve nincsen.

Az istentagadók is ők :
az Éggel szembe szegülők
utóbb gonoszul neki mennek
e bölcsen épült földi rendnek.

Legyen a felsőbbség iránt
zsidó s keresztény egyaránt
lojális, boltját esteledvén
zárja be zsidó és keresztény.

Két embernél több egy helye
ne ácsorogjon sohasem,
mihelyt egészen besötétül,
ne járjon senki lámpa nélkül.

Ha kinek volna fegyvere,
a városházán adja be,
és minden polgár hozza véle
a lőszerét is, bármiféle.

Ki okoskodik valahol,
azonnal halállal lakol,
úgyszintén, aki jelbeszéddel
hasonló dolgokat merészel.

Nyugodjatok meg, mert hiszen
a tanács bölcsen, szelíden
ügyel hazánk javára, rátok,
fogjátok hát be a pofátok!"
(Lator László fodítása)

laboda2019. január 23. 23:34

HELTAI JENŐ : SZABADSÁG

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez.
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.

Tudd meg: Szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet feleslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemére húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal
És győzi szívvel, győzi vállal,
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle...
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműn, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az, aki
Oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség,veszély kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak s élni mernek érte.

De nem azért dúl érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jó testvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak
gyáva rab vagy.
1945. május 1.

Rozella2018. december 4. 09:17

berenyi.klara2018. december 4. 08:52

Berzsenyi Dániel: LEVÉLTÖREDÉK BARÁTNÉMHOZ

Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,
S távolléted alatt kedvem miben lelem!
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,
Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.

Lefestem szüretem estvéli óráit,
Ha már cselédimet nyugodni eresztem,
És csak alig hallom a vígság lármáit,
Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.

Leplembe burkolva könyökemre dűlök,
Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merűlök,
S egy szebb lelki világ szent óráit élem.

Az őszibogárnak búsongó hangjai
Felköltik lelkemnek minden érzéseit,
S az emlékezetnek repdező szárnyai
Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.

Életem képe ez. - Már elestvéledtem,
Béborúlt az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
A szelíd szerelem hamvadó szikrája
S bús melancholiám szomorgó nótája.

ptomi2018. december 2. 15:16

Ady Endre: Párizsban járt az ősz
(Koltai Róbert zseniális előadásában)

https://www.facebook.com/pintert1/videos/2192556577626638/

Seelensplitter2018. november 15. 21:06

Mostanában ismét ráhangolódtam József Attila nagyszerű, de ritkán emlegetett műveire.

József Attila
Ködből, csöndből

Nem várom már az életet.
Vagyok úgy, ahogyan lehet.

S ha nem lehet, akkor sehogy,
Ha sok a nap, hát soká fogy.

Két szememből a nap kivész.
Már csupán a lámpába néz.

Ha tűz lobog, hát majd elég.
Ha vér ömlik, hát van elég.

Aki megbánt, én nem bántom.
Aki sajnál, nem sajnálom.

Örülhetnek a hadnagyok.
Mert én már éhes sem vagyok.

Történt valami énvelem,
De nem halál s nem türelem.

Rúgtak itten, rúgtak ottan
S egyszer mégsem káromkodtam.

Egyszer megláttam a ködöt
A nagy fényességek mögött.

És meghallottam egyszer én,
Hogy túl harcom vad zörején,

Akárha lent, akárha fönt,
A szegényé csupán a csönd.

A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.

Ami énbennem botorkál,
Elbukik egy vak ároknál.

Iszonyatos, nagy bosszú ez,
Várni, várni, míg vége lesz.

S tudni, vannak így még többen,
Mígnem valaki megdöbben,

Míg valaki föl nem ordít,
Ködből, csöndből föl a holdig,

Föl a pestishez magához!
Aki irtózattal átkoz,

Megátkoz ebtartót, ebet
S legelőször is engemet.

1925. ápr. vége

Edeke2018. november 8. 20:43

gosivali2018. augusztus 13. 16:37

JORGES LUIS BORGES
SZERELMES KÉPZELGÉS

Se fényes homlokod meghittsége, mint az ünnep,
se megszokott, bár rejtélyes és néma kislány-tested,
se beszédben, vagy hallgatásban folytatódó életed
nem lehet olyan rejtélyes kegy,
mint álmodat elnézni,
amint karjaim vigíliájába simul,
Te, akit újra szűzzé vált az álom mindenek feletti erénye,
nyugodtan ragyogó, mint az emlékek közt felsejlő boldogság,
életed ama partjára hívsz, mely nem is a tiéd.
Nyugalomba merülve
nézem léted e végső partvidékét,
s talán először látlak úgy,
ahogy az Isten láthat,
szétszórva az Idő káprázatát,
szerelem nélkül, nélkülem.

Ford.: Somlyó György

Gabrleven2018. augusztus 13. 15:45

A. Rimbaud: Részeg hajó

Hogy jöttem lefelé egykedvű, vén vizeknek
Folyásán, vontatóim már nem jöttek velem:
Lármás rézbőrű raj közt céltábláúl sziszegtek
Bepingált cölöpökhöz nyílazva meztelen.

De hogy mi sorsra jutnak, mindegy volt nékem ez,
S hogy búzám belga búza, vagy hogy gyapotom angol, -
Alighogy véget ért a parti, furcsa hecc,
Vizek szabadja lettem, ki vígan elcsatangol.

És tél jött, szörnyü zaj közt s engem, kiben siket
Csend hallgatott tunyán, mint a gyermekagyakban,
Felvett az ár: s ha süllyed egy málló félsziget,
Nem szállhat a habokba dicsőbben és vadabban!

Kegyes volt a vihar: a tengerig vetődve
Tíz éjen át lebegtem vidám parafaként
A mélyen, mely a romlás örök hömpölygetője,
S nem néztem: vaksi lámpás vet-é utamra fényt?

Fenyő-ducos begyembe zöld víz lágy íze folyt,
Mint almák hűvös húsa csúszik a gyermek-torkon;
S hányások s bornyomok, sok kékes lomha folt
Letisztúlt rólam és levált a kormány s horgony.

Azóta egyre fürdök a roppant tengerek
Költészetében, melybe csillog csorog és béke
S nyelem e zöld azúrt, hol fulladt emberek
Lebegnek olykor mélán s mintegy gyönyörben égve,

Mert kékes színüket átfesti drága mámor
S ringatja enyhe rengés a réz-szín nap alatt,
S nincs alkohol, csitítóbb, se dal, mely ily puhán szól,
A rőt s rosszízü vágyak ettől megalszanak!

S villámtépett eget s tölcsért, mit a vihar hajt,
S a mélységek hintáit s kanyargó áramát
Láttam s az alkonyt s hajnalt: ez izgatott galambrajt,
S olyast is, mit az ember, ha sejt is, sohse lát.

Láttam sülyedt napot, vad titkokkal befolyva,
Míg alvadt messzeségek violája ragyog
S hallottam, mintha antik tragédiát dalolna,
Messzire elhörgő zajt s mely reszket és gagyog.

S vakító hó-csucsokról álmodtam zöldszin éjen,
Míg messze tengerszemhez rejtelmes útra kelt
Az óceánok csókja: izes áram a mélyben
S mentem vele s a sárga s kék foszfor énekelt.

És át sok hónapon, mint ha dagály robog
A sziklahátak ellen: holdkóros vízi csorda,
Rohantam, nem törődve, hogy szentszüzes fokok
Ragyogó lába zúz és orrom elsodorja.

S találtam tengeren túl s alúl a horizonton
Párduc-szem fényű és virágos szigetek
Kék és furcsa raját, hol ostorként kibomlón
A pőre nép fölött szivárvány libegett.

Láttam maró mocsárt, hol mint egy szörnyű hálón
A sás közé akadt Rém poklos teste reng,
És vizeket rohadni örök szélcsendben állón,
S örvényt, mely tág kerékben az égaljig kereng.

Gleccsert, ezüst napot, gyöngyházhabot, parázs
Eget, sok reves roncsot, mik barna öblön úsznak,
Hol szörnykigyókat kínoz az élősdi marás
S enyhűlni bús szagú vén görbe fákra kúsznak.

S a gyermekeknek én beh szívesen mutatnék
Halat, minőt találtam, aranyból s énekelt,
S züllött utamra olykor rózsát sodort a tajték
S olykor hizelkedőműl édes szél lengve kelt.

S olykor a minden tájak únottja, pólusok
Bús kószája: a tenger, míg ringatott panaszlón,
Beszórt árnyék-virággal, mely kén-szájjal susog
S térden e vak virág közt merengtem, mint egy asszony.

S ringtam, kóbor sziget, és szennyükkel bekentek
Szőkeszemű sirályok, csetepatés család,
Ringtam s némely tetem tört testemen pihent meg,
Majd elhagyott sülyedve: aludni még alább...

Imé, ez vagyok én! züllött hajó, hináros,
Kit elvitt a vihar élőtlen étherig,
S zord flotta s békés bárka ki nem halássza már most
Részeg roncsom, mely a vizekkel megtelik,

Im, bátran, párát fújva, mely rajtam ködként kékűl,
Utam kapút az ég izzó falába fúrt,
S zsákmányúl téptem onnan, finom poéta-étkűl,
Izes nap-cafatot s szakadt, nyulós azúrt!

Bitang deszkám belepte a villamos medúza,
S nyaranta apró szörnyek tintás raja lapúlt
Reám, midőn a hőség tűzvesszejétől zúzva
A reszkető bibor lég izzó tölcsérbe nyúlt.

Oh én, ki immár ötven mérföldnek távolából
Hallottam reszketőn a Poklot, mint üvölt,
S kit újra s újra vár a kék és merev távol,
Megvetlek Európa, únt gátú, ócska föld!

Im én! kit túl az égen várt csillagos sziget,
Hol már a mámoros menny örök kapúja nyitva,
S hol végtelen mély éjben arany fénnyel piheg
Alvó madárseregként a boldog Jövők titka!

- De mégis, sokat sírtam: testem hajnal gyötörte,
S kegyetlen volt a hold és keserű a nap,
Már lázas derekam gyötrelmes görcstől görbe:
Bár megszakadna már s benyelné már a hab!

Oh ha van Európában öböl még, melyre halkan
Vágy vonna: kicsi víz az, egy vak tócsa, hideg,
Hol bús fiúcska guggol az ámbrás alkonyatban
S papírhajót ereszt el, mely lepkeként libeg...

Mert kit megfürdetett minden vizeknek búja,
Nem szállhat révbe többé kalmárhajók után,
S jelzászlók és tüzek hívalgó gőgjét únja,
S hogy hídak vad szeme bámúljon rá bután...

Tóth Árpád

dreaming582018. augusztus 10. 21:28

Weöres Sándor: Örök pillanat

Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent -
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.

Törölt tag2018. május 18. 21:59

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom