Ajánló: Vers (A világirodalom klasszikusainak gyöngyszemei, magyar, külföldi)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

pfbea2019. április 22. 10:59

Sikoltó homály
(Írta: Laár András verse)

Fejemben odabenn
Felsikolt a homály:
Jaj, jaj, ki vagyok én?
Sötét borzadály?
Egy darab buta mákony?
Csalás és tévedés?
Egy bálám szamara?
Nyáladzó bégetés?

És van-e vajon szagom?
És ha van, büdös-e?
Na, jó, és ha büdös,
Kicsit, vagy nagyon-e?
Mennyi súlyos kérdés!
Van válasz mindenre?
Ha világossá válik,
S eloszlik a homály,
Én még megmaradok?
Vagy én is eloszlom már?

Edeke2019. április 21. 21:05

laboda2019. március 17. 21:47

@Edeke: Kicsi Hang nagyot szól!Kösz, hogy megmutattad.

Edeke2019. március 16. 08:04

laboda2019. március 14. 20:24

BABITS MIHÁLY
PETŐFI KOSZORÚI
1923
"Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?"

Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja, hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.

Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bujik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszorúit.

Óh, vannak koszoruk, keményebbek, mint a
deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a
hideg temetőnek!...
Kelj magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméink ellensége rádob
emlékére-kőnek!

Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!
Nem drótos füzérbe görbítve-légy szabad
virág szabad földön:
hogy árván maradva megrablott birtokán
mondhassa a magyar: "Kicsi az én szobám,
kicsi, de nem börtön!"

Avagy virág vagy te?...légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz
az Ő ünnepségén:
Koporsó tömlöcét aki elkerülte,
most hazug koszorúk láncait ne tűrje
eleven emlékén!

csp01(offtopic)2019. március 3. 16:25

@szegenyferenc: Olvastam műfordítás formájában is.

Törölt tag2019. február 25. 17:56

Törölt hozzászólás.

szegenyferenc(offtopic)2019. február 11. 19:55

@csp01:

Egy hevenyészett fordítással azért megpróbálkozom:

Josef Hora
Munkás madonna

Ha ott lehetnél, nedves falra látnál,
melynek penészes padlatára szült az asszony,
s ágyára férfi jött.

Tömjén füstölt a tűzhelyen,
korábban borsófőzelék,
tíz gyerek, éhes, árva mind,
úgy lesik, mintha ritka
manna főne rajta.

Madonna! Törődött testeden
az áldomást megitta már
egy részeg úr -
s Te úgy lehelted rá: szerelmem!,
azóta keres rád szebb imát.

Három király nem kerülte házad,
gyermekedben nem hihettek ők,
ajándék a rossz tarisznya mélyén,
arany, kenőcs, tömjén
rád vigyorgott,
s tovább álltak gazdagabb
vidékre ők is.

Betlehem,
hiába vagy Te legnagyobb,
ha nincs arasznyi hit vagy
rendületlen érzés:
Öledben fárad már a léha Jézus,
és ha életében harminc évet élt,
úgy hal százszoros halált,
hogy ki keresztre tette,
az vetélt.

Amit nekünk hagyott, az marad.

Törölt tag2019. február 11. 19:46

Törölt hozzászólás.

pfbea2019. február 11. 19:40

Robert Burns: Falusi randevú

Van itt valaki? Ki kopog?
Én vagyok, mondta Findlay.
Takarodj, senki sem hivott! -
Ugyan már, mondta Findlay.
Lopni indultál? Mit csinálsz?
Megsúgom, mondta Findlay.
Valami rosszban sántikálsz. -
Nem rossz az, mondta Findlay.

Ha most kinyílna ez a zár -
Csak nyílna, mondta Findlay.
Nem alhatnék el újra már. -
Nem bizony, mondta Findlay.
Ha benn volnál, szobámban, itt -
Bár volnék, mondta Findlay.
Itt rostokolnál hajnalig. -
Hát hogyne, mondta Findlay.

Ha itt maradsz ma éjszaka -
Maradok, mondta Findlay.
Vigyázz, hogy épen juss haza! -
Vigyázok, mondta Findlay.
S bármi essék is idebenn -
Hadd essék, mondta Findlay.
Mindhalálig titok legyen! -
Titok lesz, mondta Findlay.

(Szabó Lőrinc fordítása)

szegenyferenc(offtopic)2019. február 11. 19:18

@laboda:

Azt hittem, ez a vers nálunk rég` be van tiltva.

Törölt tag2019. február 10. 22:17

Törölt hozzászólás.

laboda2019. február 10. 11:29

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
HALOTTI BESZÉD

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott bennünket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélyben lent, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált:
homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltban sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: " Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti fel se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

laboda2019. február 4. 20:51

KÖLCSEY FERENC
ZRÍNYI MÁSODIK ÉNEKE

Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat,
Vérkönnyel ázva nyög feléd!
Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
És rágja, marja kebelét.
A méreg ég, és ömlik mély sebére,
S ő védtelen küzd, egyedűl,
Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére,
Vagy itt ez óra, s vég veszélybe dűl.

Áldást adék, sok magzatot honodnak,
Mellén kiket táplál vala;
S másokra vársz, hogy érte vívni fognak?
Ön népe nem lesz védfala?
Szív, lélek el van vesztegetve rátok;
Szent harcra nyitva várt az út,
S ti védfalat körűle nem vonátok;
Ő gyáva fajt szült, s érte sírba jut.

De szánjad, ó sors, szenvedő hazámat!
Te rendelél áldást neki:
S a vad csoport, mely rá dühödve támad,
Kiket nevelt, ön gyermeki.
Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek;
S míg hamvokon majd átok űl,
Ah tartsd meg őt, a hűv anyát, teremnek
Tán jobb fiak, s védvén állják körűl.

Törvényem él. Hazád őrcsillagzatja
Szülötti bűnein leszáll;
Szelíd sugárit többé nem nyugtatja
Az ősz apák sírhalmainál.
És más hon áll a négy folyam partjára,
Más szózat és más kebelü nép;
S szebb arcot ölt e föld kies határa,
Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe lép.
1838

berenyi.klara2019. január 31. 11:08

laboda2019. január 31. 10:44

VÖRÖSMARTY MIHÁLY
AZ EMBEREK
I
Hallgassatok, ne szóljon a dal,
Most a világ beszél,
S megfagynak forró szárnyaikkal
A zápor és a szél,
Könnyzápor, melyet bánat hajt,
Szél, melyet emberszív sóhajt.
Hiába minden: szellem, bűn, erény;
Nincsen remény!
II
Hallátok a mesét: a népnek
Atyái voltanak,
S amint atyáik vétkezének,
Ők úgy hullottanak:
A megmaradt nép fölsüvölt:
Törvényt! s a törvény újra ölt.
Bukott a jó, tombolt a gaz merény:
Nincsen remény!
III
És jöttek a dicsők, hatalmas
Lábok törvény felett.
Volt munka: pusztított a vas!
S az ember kérkedett.
S midőn dicsői vesztenek,
Bújában egymást marta meg.
S a Hír? villám az ínség éjjelén:
Nincsen remény!
IV
És hosszú béke van s az ember
Rémítő szapora,
Talán hogy a dögvésznek egyszer
Dicsőbb legyen tora:
Sóvár szemmel néz ég felé,
Mert hajh a föld! az nem övé,
Neki a föld még sírnak is kemény:
Nincsen remény!
V
Mi dús a föld, s emberkezek még
Dúsabbá teszik azt,
És mégis szerte dúl az ínség
S rút szolgaság nyomaszt.
Így kell -e lenni? vagy ha nem,
Miért oly idős e gyötrelem?
Mi a kevés? erő vagy erény?
Nincsen remény!
VI
Istentelen frígy van közötted,
Ész és akarat!
A butaság dühét növeszted,
Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Bármelyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcú lény!
Nincsen remény!
VII
Az ember fáj a földnek; oly sok
Harc- s békeév után
A testvérgyűlölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokul.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!

laboda2019. január 27. 00:12

HEINRICH HEINE
EMLÉKEZÉS MUCSA VÉGNAPJAIRA

Hogy mérlegelte kellőképp
a hű polgárság helyzetét,
a polgármester és a város
tanácsa bölcsen így határoz:

"Külföldiek többnyire, kik
a rebellió magvait
elhintik. Nálunk, hála Isten,
e bűn még elterjedve nincsen.

Az istentagadók is ők :
az Éggel szembe szegülők
utóbb gonoszul neki mennek
e bölcsen épült földi rendnek.

Legyen a felsőbbség iránt
zsidó s keresztény egyaránt
lojális, boltját esteledvén
zárja be zsidó és keresztény.

Két embernél több egy helye
ne ácsorogjon sohasem,
mihelyt egészen besötétül,
ne járjon senki lámpa nélkül.

Ha kinek volna fegyvere,
a városházán adja be,
és minden polgár hozza véle
a lőszerét is, bármiféle.

Ki okoskodik valahol,
azonnal halállal lakol,
úgyszintén, aki jelbeszéddel
hasonló dolgokat merészel.

Nyugodjatok meg, mert hiszen
a tanács bölcsen, szelíden
ügyel hazánk javára, rátok,
fogjátok hát be a pofátok!"
(Lator László fodítása)

laboda2019. január 23. 23:34

HELTAI JENŐ : SZABADSÁG

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez.
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.

Tudd meg: Szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet feleslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemére húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal
És győzi szívvel, győzi vállal,
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle...
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműn, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az, aki
Oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség,veszély kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak s élni mernek érte.

De nem azért dúl érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jó testvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak
gyáva rab vagy.
1945. május 1.

Rozella2018. december 4. 09:17

berenyi.klara2018. december 4. 08:52

Berzsenyi Dániel: LEVÉLTÖREDÉK BARÁTNÉMHOZ

Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,
S távolléted alatt kedvem miben lelem!
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,
Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.

Lefestem szüretem estvéli óráit,
Ha már cselédimet nyugodni eresztem,
És csak alig hallom a vígság lármáit,
Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.

Leplembe burkolva könyökemre dűlök,
Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merűlök,
S egy szebb lelki világ szent óráit élem.

Az őszibogárnak búsongó hangjai
Felköltik lelkemnek minden érzéseit,
S az emlékezetnek repdező szárnyai
Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.

Életem képe ez. - Már elestvéledtem,
Béborúlt az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
A szelíd szerelem hamvadó szikrája
S bús melancholiám szomorgó nótája.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom