Ajánló: Vers (A világirodalom klasszikusainak gyöngyszemei, magyar, külföldi)

Andras982012. április 21. 13:11

Arany János-Vásárban:
(fordította: Andras98)

Bulrush, wheeled carts Plains,
To carry the fate - and the three mouse?
Did you bring any new red horse wheat seeds?
Field fresh spirit: fresh hay smell?

Outside now, is not it, to understand the ear?
Meadow swallowed written, wool, continued to cover;
Rick top of a clumsy boom
Watch reapers, joyous army division?

Long time no see this is certainly cheerful flock,
Every summer - new wound - hurt the old one:
But now all this great wild beast
Blessing of the once beautiful Hungary.

Let be, let the earth be blessed
- God's own plot of land - as long ago
When I ''palm out'' I started
And failed, and as I tried it though.

So - skinny, awkward physical things -
I gave my head a wise science,
Furrow is replaced by 'for lines
It does not boast, it is not much.

But that field, Mother Nature
Bosom of leaving, a feeling of aches,
Dead aches in here - in blood and fire
by sight, you are Great Plains wheat wagon.


 :-)

Marie_Marel2012. március 2. 21:23

Arany János 195. születésnapja alkalmából:

EPILOGUS


Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott,
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.

Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.

Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.

Kik hiúnak és kevélynek -
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?

Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.

Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
Félbe'-szerbe'
S hány reményem hagyott cserbe'!...

Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.

Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.

Munkás, vidám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget...
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.

Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy' szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?

(1877 júl. 6)

Marie_Marel2011. február 27. 22:39

Szerzői jogdíj védelmi okokból csak 70 éve elhunyt költők műveit szabad publikálni... Erre legyetek figyelemmel.

BakosErika2010. szeptember 21. 23:14

Byron : A Nőhöz

Nő! Mondhatná a tapasztalat,
ki meglát, szeret egy perc alatt;
ám szólhat így az intelem:
mit megígérsz, érvénytelen;
mégis, látván megannyi bájad,
mindent felejtek, csak imádlak.
Ó, emlékezet! Légy százszor áldva,
míg fűt a remény, s miénk a drága;
de megátkoz minden szerelmes,
ha nincs remény, s a vágy hideg lesz.
Nő! Mily szép és édes, de hogy csal,
s a kamasz hisz néki azonnal!
Hogy ver a szívünk, ha szemét
megpillantjuk, mely tiszta kék,
vagy feketén ég, vagy szelíd, lágy
fényt rebennek a barna pillák!
Hisszük tüstént a vallomást,
istenkedést, fogadkozást!
Bízunk, hű lesz örökre ő,
s lám, egy nap változik a nő.
És fennmarad az intelem:
''Nő, esküd - írás fövenyen.''

Garai Gábor fordítása

Törölt tag2010. szeptember 21. 22:52

Törölt hozzászólás.

BakosErika2010. szeptember 21. 15:02

Gyóni Géza : Repülj már levelem

Mezőlaborc felé
Magyar madár szárnyal, -
Repülj már levelem
Repülő postával.
Gyere, öreg harcos
Te diktáld, én írom,
Magyarvér tintával,
Polyákszín papíron.

...Ne sírjon kegyelmed,
Édes anyámasszony;
Ünneplő ruhának
Gyász-szint se varrasson.
Mire a Mátrában
Patak jege indul,
Leverjük a pántot
Pántos kapuinkrul.

Mire a kiskertben
Bimbódzik a rózsa,
Hazatért fiának
Szakithat már róla;
Hazatért fiának
Mátka-bokrétába, -
Csak a muszka sarkát
Fordítjuk még hátra.

Üzenje meg addig
A szomszéd portára:
Búban ne hervadjon
Gyönge violája.
De rakják ki szürét,
Ha utána lógnak,
Magyar makkon hízó
Cserepár fickóknak.

Üzenje meg szintén
Az öreg itcésnek:
Jó gönci hordókra
Uj csapokat véshet.
Akkor a papunk is
Csap alá heverhet, -
Csak a muszka hordón
Csapolunk még egyet.

Üzenje meg aztán
A Miska prímásnak:
Valamennyi kontrás
Gyantázván gyantázhat,
Mert a vicispán is
Táncol akkor nálunk, -
Csak még a muszkával
Egy verbunkost járunk.

Csak még a bitangját
Csavarjuk itt ráncba,
S megütjük az orrát,
Ki a miénk bántja.
Káplár fia irja
Vérrel vakolt várba -
Édes szülőanyám
A jó Isten áldja...

casandra2010. szeptember 21. 14:41

Puskin: Tatjana levele Anyeginhez

''Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet.
De ha sorsom panaszszavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem,
És higgye el,hogy szégyenem
nem tudta volna meg sosem,
Amig titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják untatja kis falunk,
A társaságokat kerüli,
Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudunk jöttén örülni.

Mért jött el? Békességesen
Rejtőzve mély vidéki csendbe,
Tán meg sem ismerem sosem,
S a kínt sem, mely betört szívembe;
Tudatlan lelkem láza rendre
Enyhülne tán s leszállana,
S akit szívem kíván, kivárva,
Lennék örök hűségű párja
S családnak élő, jó anya.

Másé!... A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az isten...
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,

Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem...
Rég álomhős vagy éjjelemben,
Látatlan is kedveltelek.
Bűvöltek a csodás szemek,
Rég zeng hangod zenéje bennem...
Nem álom volt, színezgető!
Beléptél, s ájulásba hullva,
majd meglobbanva és kigyúlva
Szívem rád ismert: ő az, ő!
Nem a te hangod szólt-e újra,
Ha egy csendes, bús napon
Ínséges szívekhez simulva
Vagy imádságban leborulva
Altattam égő bánatom?
Nem te vagy itt árnyékalakban
S nézel reám e pillanatban
Az áttetsző homályon át?
Nem te hajolsz párnámra éjjel,
Suttogsz: szerelemmel, reménnyel
Enyhíted lelkem bánatát?
Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?
Vagy ártóm és gonosz kisérőm?
Döntsd el hamar, hogy lássak itt.
Lelkem talán csak vágya csalja,
Tapasztalatlanság vakít,
S az égi kéz másként akarja...
Hát jó. Sorsom gyanútlanul
Gyónásommal kezedbe tettem,
Előtted könnyem hullva hull,
Könyörgök: védj, őrködj felettem...
Gondold el, mily magam vagyok,
Nincs egy megértő lelki társam,
Így élek néma tompulásban,
Én itt csak elpusztulhatok.
Várlak: emeld fel árva lelkem,
Nézz biztatón, ne adj te mást-
Vagy tépd szét ezt az álmodást
Kemény szóval. Megérdemeltem.
Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bizom: a sorsom van kezében...''

Törölt tag2010. szeptember 20. 19:31

Törölt hozzászólás.

hamoriagi2010. szeptember 19. 20:02

Mihai Eminescu
Ó, jössz-e már…

Látod: a fecske útra kél,
Hull a sápadt diólevél;
Deres a szőlő, őszre jár -
Ó, jössz-e már,
ó, jössz-e már?

Karomba veszlek itt megint,
Míg szemem szomjan rád tekint,
S fejem válladon elpihen
Szép szelíden,
szép szelíden.

Hányszor bolyongtunk, édesem,
E völgy ölén s a réteken,
S fölemeltelek, drága társ,
Hogy messze láss,
hogy messze láss!

Vannak e földön mindenütt
Szép Nők: szikrákat szór szemük,
De mint te, oly kedves, komoly
Nincsen sehol,
nincsen sehol!

Te vagy a lelkem, életem:
Tündökölsz tisztán, fényesen;
Hol is találnék csillagot,
Mely így ragyog,
mely így ragyog?

Késő ősz van, csillan a dér,
Halkan csörren a holt levél,
Didereg a puszta határ -
Ó, jössz-e már,
ó, jössz-e már?

(Képes Géza fordítása)

BakosErika2010. szeptember 19. 14:23

Byron : Ha ott túl

Ha ott túl, létünkön felül,
élve marad a szerelem,
ha a hű szív ott is hevül,
a könny meghal, de él a szem -
ki ne vágyódnék hevesen
a szűz szférákba! Halni már!
Túllengve földi félszeken
feléd, öröklét, fénysugár!

Igen: nem önmagunk miatt
borzadunk a szirtfokon;
átugranánk a mély utat,
a Lét gyér lánca visszavon.
Ó, az eljövendő napon
szív szívet hőn öleljen át,
igyuk majd - halhatatlanon -
az örökélet italát!

Szabó János fordítása

BakosErika2010. szeptember 11. 14:17

Wass Albert : Álomtündérhez

Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.
Mikor mindenki csalfán elhagyott,
Gyújtottál bennem reménycsillagot.
Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta
Te elvittél az álmodó avarra.
S te mutattál mindent, ami ott terem
A bűvös, varázsos álom-réteken.
Ha megtépett az élet rózsabokra,
Vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
Ha vérző szív volt mellemen az érem,
S töviskoszorú messiási bérem,
Te glóriává változtattad azt,
Virágot hintettél rám és tavaszt.
Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
Vittél az eszme-Krisztus után,
S hogy az igazság sugározzon rám,
Vezettél fönt a néma Golgotán.
Ha rám viharzott lent az ember átka,
Vittél a béke messze csillagára.
Féltem... kezed kezembe tévedett.
Óh, örökre áldott legyen neved!

BakosErika2010. szeptember 11. 14:14

Percy Bysshe Shelley : Holnap

Hol vagy, drága Holnap? Ifjak,
vének, dúsak, koldusok,
azt keressük, búsak, vígak,
a te édes mosolyod.
S mit lelünk - óh, gaz világ! -
helyeden? A szörnyű Mát!

Szabó Lőrinc fordítása

BakosErika2010. szeptember 8. 10:38

Petőfi Sándor : Minden virágnak

Minden virágnak, minden kis fűszálnak
Jut a napból, ha több nem, egy sugár.
Oh szerelem, te szívek napja, szívem
Egy sugárt tőled csak hiába vár?
Nincsen leány, ki engemet szeretne,
Nincsen leány, ki mondaná nekem:
Hideg világ van, lelkedet meghűté,
Jer, melegedj föl forró keblemen!

Nincsen leány, ki mondaná: fáradt vagy,
Bocsásd vállamra bágyadt fejedet!
Nincsen leány, ki véremet lemosná
E homlokról, mely megköveztetett!...
Magam vagyok, mint a szőlő karója,
Melyről leszáradt a zöld venyige;
Madár nem száll rám, csak fölöttem repdes
Sötét eszméim hollóserege.

Így foly le majd az ifjúság, az élet,
Így foly le tőlem árván, egyedül,
Azt veszem észre csak, hogy elfagy vérem
A halál hideg ölelésitül.
S ha meghalok, ha megfagyok: szememre
Megkönnyezetlen szemfedő borul,
S ültetni nem fog senki egy virágot
A sírra, amely rajtam domborul.

Ott hamvadok majd egy kopott fejfánál,
Kopott fejfánál, puszta domb alatt;
Nő ott a kóró, mert meg nem tapossa,
Nem jő megnézni senki síromat.
Meglátogatni csak te fogsz, hogy elzúgd
Testvéri búdat, éji fergeteg,
Testvéri búdat, mert hiszen testvére
Voltál te lelkem érzeményinek!

BakosErika2010. szeptember 6. 16:32

Johann Wolfgang Goethe : Könnyek vigasza

Mért vagy oly szomorú, mikor
itt mindenki nevet ?
Valld csak be: sírtál, biztosan;
mutatja a szemed.

S ha sírtam is, elbújva - az
nekem volt fájdalom;
s oly édesen szakad a könny:
könnyít a kínomon.

Barátok vidám köre hív,
ne vesd meg a szívét,
s ha vesztettél, közöld velünk,
mi az a veszteség.

Ti mulattok, s nem sejtitek,
engem, szegényt, mi bánt.
Nem veszteséget siratok,
csak egy, csak egy - hiányt.

Akkor meg rázd föl magadat !
Fiatal vagy. A te
korodnak van még mersze és
küzdeni ereje.

Azt megszerezni nem tudom,
ahhoz kevés vagyok.
Úgy ragyog, és oly messze, mint
fönt az a csillag ott.

Csillagra nem vágyunk. Ha szép,
hát örülünk neki,
s a derűs éjben jólesik
rá föltekinteni.

Tekintek én rá, napra-nap
s ez minden gyönyöröm;
de éjeim hadd sírjam át,
míg jólesik a könny.

napelem2010. szeptember 5. 11:57

JUHÁSZ GYULA: A RÉM

Bennem jár, hallom, mint kopog
Álomtalan, vak, éjeken,
Kopog, dobog, indul, megáll,
És jár tovább hűségesen.

Figyeli néha, alszom-e?
Figyelem néha: alszik ő?
Fölöttünk ápolónk virraszt,
A végtelen és bús idő.

Hiába várok, nem pihen,
Kopog, dobog, jár-kél a Rém,
S álmomban is hallom, amint
Föl és le jön-megy feketén.

Már néha azt hiszem: no most
Vállamra teszi ujjait.
De nem. Megint indul, megáll,
Megáll és indul. Árnya int...

BakosErika2010. szeptember 3. 19:13

Gyóni Géza : Vergődés

Csak vergődés volt, amit eddig éltem.
Karom a biztos sziklafalt kereste.
Magasra vágytam, ködbelepte mélyben -
S félig aléltan meglepett az este.
Fáradt voltam, már csak pihenni vágytam,
Csitítani e lázadó szívet -
Nyugtom nem volt közöny-vetette ágyban.
Örök, égő vágy hajszolt, kergetett.

S jártam meg újra tövises avarnak
Irtatlan útját némán, lelkesen.
Ebek hízelgőn a szívembe martak,
Ravasz ellenség várt titkos lesen.
Rózsát felvenni hogyha lehajoltam,
- Le nem szakítnék tőrül egyet is -
A porban is szúrt, - kígyó sziszeg onnan -
S a tűz lobog, az átok egyre visz.

Zsongott szívemben íratlan nóta,
Csengett fülembe sose hallott dallam.
S mely dalba öntse, múlt az ihlet óra -
Maradt örökre mélyen, leíratlan.
Jobb is. Mely elszállt - szívemből, letörve -
Csak visszarebbent, sosem értve meg, -
Levél volt, lehullt, elszáradt örökre
S rátaposott az álorcás tömeg.

Szívek gurultak szerteszét a porba, -
S kit jónak hittem - felkarolta tán?
Tisztátlan lábbal, hogyha eltiporta,
Tapsolt, ujjongott a szennyes csatán.
Amit szentül imádni megtanultam:
Isten, szabadság, nép, nő ideál,
Sárba taposva, sivár, koszorútlan;
Hazug imádság festett képre száll.

De már elég. Vérig gyötört a hajsza.
Bús, elcsigázott - megpihenhetek.
Már áll a lant a szögre felakasztva,
Íratlan nóták, Isten veletek!
Ami maradt is szívemben, kitépem -
Rózsát ki ápol jégfalak között?
Leszek tüskés ág letarolt vidéken.
A szív - az lázong még - de már törött.

Utamba tépett rózsaszál heverhet -
Utána nem nyúl ápoló kezem.
Szenvedtem én is, - nem bánt, ha más szenved,
Az árva búját már nem érezem.
Könny meg nem indít, bús panasz nem éget;
Leszek, mint más, közömbös, szívtelen.
Alszom, de már nem álmodom merészet!...
- S egy hang felel kacagva csöndesen:

Hazugság! Nem fogsz eztán sem pihenni,
Csak balga módra áltatod magad.
Töretlen úton fogsz eztán is menni -
Mi benned vágy, örökre vágy marad.
Rózsát a porba nem hagysz ezután se, -
Habár számodra csak tövise lesz, -
A rút valóság százszor sárba ránt le,
Felhők között te új eszményt keress!

Hazugság mind! Közömbös szívtelenség...?
Sírsz ezután is a másik baján.
A szenvedőt mások csak hadd nevessék,
Te nála is jobban szenvedsz talán.
Mi dal volt benned, dal marad örökre,
Értetlen nótád úgy dúdolgatod, -
Amíg megbotlasz egy útszéli rögbe
S imába fúl el végső sóhajod...

napelem2010. szeptember 3. 18:47

JUHÁSZ GYULA: AZT ÁLMODTAM

Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember, és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök,
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek,
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek,
És százszor szebben telt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervadt - a gyűlölet.

BakosErika2010. szeptember 2. 22:10

Én is így gondolom Kedves Éva! Köszönöm...

Törölt tag2010. szeptember 2. 22:06

Törölt hozzászólás.

BakosErika2010. szeptember 2. 22:02

Nagyon sajnálom, hogy kedvenc angol Költőm, van akinek nem tetszik. Azt még jobban, ha netán az alább látható értelmetlen hozzászólás miatt törölte magát Flo12.
Janow nem értem, ha nem is tetszik egy nagy költő műve, mért kell ennyire lebecsmérelni. Ez a fórum arról szól, hogy mások számára megmutassuk kedvenceinket, a világirodalom klasszikusaiból, legyen az Szergej Jeszenyin vagy épp John Keats.