Ajánló: Vers (A világirodalom klasszikusainak gyöngyszemei, magyar, külföldi)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Edeke2023. február 23. 15:39
@Törölt tag: hehe
Törölt tag2023. február 23. 14:59
Törölt hozzászólás.
Perzsi.2023. január 11. 13:03
Sinisgalli Leonardo 3 rövid szerelmesverse magyar nyelven.
A verseket olasz nyelvről magyarra Székely Magda fordította.
1.
Ki szeret, nem emlékszik, semmit föl nem ismer,
homályos előtte minden gondolat,
és minden esemény idegen neki.
Én évről évre egyre később
vettem csak észre, hogy a szél
könnyebben fúj a dombokon,
hogy friss hajtásoktól puhább a fű.
Ilyen sokáig kellett várakoznom,
hogy ne riadjak meg, mikor
száraz tarlóra hágok és besüppedt
fazékba botlom, hogy leheletemmel
befödjem az unalmat, mint a tükröt.
Fogoly madár vagyok
aranyos rács mögött. A sokszinű
erdő nekem szinehagyott már
Temelletted találta meg a lelkem
valódi lakhelyét.
2.
Szeretjük a megtört szelet,
az elhagyott nyugalmat a tájon,
a vándormadarak mélyrepülését
algabozótok s összeroncsolt,
tépett vitorlások között.
Itt az esthajnalcsillag, és
itt vannak a vándorló szeretők.
Mert idehozza őket minden este
valami fénytelen remény,
hidakon át, az eres partszegélyre,
utasok ők, akiket szüntelen
a közömbös homokra löknek.
3.
Küszködünk éveken át,
hogy a csomókat kibogozzuk,
hogy legendás alakot adjunk
rég elveszett jelek
összekuszált zsinórzatának.
Törölt tag2022. december 12. 15:17
Törölt hozzászólás.
Edeke2022. december 11. 07:43
@Julia_gall: 👌
Julia_gall2022. december 11. 04:15
Várnai Zseni: Éveim
Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.
Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.
Mikor azután ötven lettem,
– de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, – én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.
És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek…
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.
Mindegy volt már, hogy meddig élek,
– sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.
Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.
Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, – tán’ mindörökre!
Edeke2022. december 9. 14:52
Várnai Zseni: Éveim
Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.
Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.
Mikor azután ötven lettem,
– de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, – én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.
És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek…
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.
Mindegy volt már, hogy meddig élek,
– sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.
Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.
Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, – tán’ mindörökre!
Törölt tag2022. november 19. 10:50
Törölt hozzászólás.
Törölt tag2022. november 19. 10:38
Törölt hozzászólás.
Vihar2022. október 31. 19:12
Edgar Allan Poe: A Holló
Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tünődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.
S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sohsesejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.
S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sohse tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.
S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajtakaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"
Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.
S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"
Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."
S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"
Megriadtam: csendziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak remények gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"
S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltünődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"
Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!
Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", nyögtem, "szörnyü látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gíleádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"
"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt Pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyü szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!
Fordította: Tóth Árpád
Vihar(offtopic)2022. szeptember 15. 19:05
@Edeke: Köszi, hogy beillesztetted!
lilapetunia2022. szeptember 15. 13:10
Szergej Jeszenyin:
Bokraink közt
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Arcod haván bogyók bíbor vére –
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.
Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.
Amikor a háztetőn a hajnal
macska módra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.
Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Rab Zsuzsa fordítása
M.Elisa(offtopic)2022. szeptember 14. 19:05
@Edeke: Lájk
Edeke2022. szeptember 14. 17:22
Vihar2022. szeptember 14. 10:04
Konsztantyin Szimonov:
Várj reám
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha álltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell...
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jóbarát már egy se vár--
...szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
"Szerencsés legény".
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
(Fordította: Lányi Sarolta)
M.Elisa2022. szeptember 14. 09:30
FEDERICO GARCIA LORCA
TENGERI CSIGAHÉJ
Csigahéjat hoztak énnekem.
A tenger mappája benne énekel,
színig telik habbal a szívem,
árny- s ezüst-halak úsznak lelkemen.
Csigahéjat hoztak énnekem.
(WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA)
Törölt tag2022. március 24. 18:31
Törölt hozzászólás.
Törölt tag2022. február 2. 18:58
Törölt hozzászólás.
M.Elisa2022. január 11. 23:11
Kányádi Sándor
Isten háta mögött
üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok
Sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat
megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet
előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak
1985
(A ma esti tévéműsorban szavalta el Halász Jutka)
designo2021. október 17. 21:39
Simonyi Imre, régóta örök kedvenc, szívből ajánlom...