Keretbe foglalva - játékos versírás mankóval!

Taktoma2026. április 7. 17:28

Még annyi mindent

Weöres Sándor: Még annyi mindent c. versének kezdő és záró sorával.

"Még annyi mindent elsorolni kéne"
mi volt az, amit tőlük kaptam:
ajándékba, kölcsönbe, emlékbe,
amikre emlékszem és megtartottam.

Nagyanyám főztjének otthon-íze,
Ott van az unokák tányérján.
A karácsonyesték meghittsége,
verseim, meséim fonalán.

Anyám tekintete vár a tükörben,
s gyakran akkor is visszanéz rám,
mikor szelíden mosolyog az ég,
Vagy az egyik kék szemű unokám.

Gyerekkori nyarakra gondolok,
nagynéném diós pogácsáját látom,
öröm tölt el, apám elé futok,
"s helyébe lép a foszlány és az álom."

Taktoma(offtopic)2026. április 7. 16:24

@Rozella: Szia! Megnéztem,Miszlai Gyula kötete az Accordia Kiadó gondozásában jelent meg. A Lira még fordalmazza (antikvár) és talán a kiadónák is meg lehet kapni. Remélem, tetszeni fog.

Rozella2026. április 6. 23:19

@Taktoma: Köszönöm! Sajnos valóban nem ismerem az eredeti verset, nincs a szerzőtől kötetem, és nem sikerült a neten sem megtalálnom, pedig kutattam egy kicsit..) de örülnék, ha olvashatnám.

Hoztam egy újabb keretet, ezúttal Weöres Sándor "Még annyi mindent" c. verséből.

Kezdő sor: "Még annyi mindent elsorolni kéne"
Záró sor: "s helyébe lép a foszlány és az álom."

Taktoma2026. március 20. 09:59

@Rozella: Gondolom, nem ismerted az eredeti verset. Gyula soranak hangulata nagyon jól átjön a versedben. Szuper, hogy a több éve eltávozott költő ily módon reinkarnálódik!
Adnál új feladatot?

Rozella2026. február 19. 23:56

Mélypont

"Lélegzetek harangzúgásában"
letérdepelnek hideg nappalok,
havas mezőkön haldokolnak
kihűlt szerelmek és vakok.

Összebújnak a fázós álmok,
didergő pléd alatt mesélnek
szerencséről, örök szerelemről,
arról, amit mások megélnek.

Megbánások erdejében sarjadnak
bánat-suhángok, élni nyíló virágok
közé alkonyi, szűrt fények furakodnak
míg boldog percek szűk mezsgyéjén járok.

Csendem ráfogom a téli depresszióra,
mintha semmiről nem tehetnék,
aztán csak várok, talán valami csodára,
"míg hozzám sötétednek az esték."

Taktoma2026. február 13. 14:45

Új feladvány Miszlai Gyula: Minotaurusz sír c. kötetéből az Átváltozás c. vers ihlető sorai
Első sor: Lélegzetek harangzúgásában
Utolsó sor: míg hozzám sötétednek az esték.

Taktoma(offtopic)2026. február 13. 14:36

@Rozella: @m.agnes: Köszönöm, hogy ilyen remekül megoldottátok a feladványt. Rozella zöld szemű fiúja, mint a szíven átsuhanó emlék és Ágnes áttetsző világa "mulandó színfoltok akvarelljei az illanó időnek" költői megfogalmazása nagyon tetszik.

m.agnes2026. február 5. 17:05

Reggeli látomás

" Amikor az Ég furcsa lila-kék"
fellobog benne az élet,
fénypászmán játékos villanás
a remény, s a mohóságra ítélt végzet.

Csorog a fény a parti fákra,
mámoros glórát fon rájuk a reggel,
éteri nyugalom a nyurga horizonton,
elmeremgenek a lelkes fellegek.

Áttetsző világ, mulandó színfoltok
akvarelljei az illanó időnek,
áradó színtere a tovatűnő percnek,
elfelejtődnek, majd újra teremtődnek.

Törtfehér mennyegző, virrasztó öröm,
azúrkék akvarellek lebegő mása,
fenséges háttér, megindító látvány,
kergetőző színek kavalkádja.

Lenn a fagyos földön felnevet az erdő
hiszékeny a tavasz, mégis eretnek,
hallani véli, hogy szellők keringőznek,
"s ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek."

Rozella2026. február 3. 22:28

A zöld szemű fiú

„Mikor az ég furcsa lila –kék”
és a szél is elhallgat hirtelen,
szívemen átsuhan egy emlék,
míg a nyár bújócskát játszik velem.

Igéző zöld szem villan, rám nevet
megszűnik a világ, ez a tán mennyország?
Aki őt látja, milyen boldog lehet,
és amit érzek, ugye nem bolondság?

A zöld szemű fiú most csak rám figyel,
ó, ki állhat ellen ilyen szemeknek?
Huncut mosolyát sosem felejtem el,
érzem, azok a szemek még mindig szeretnek…

Felpillantok, és alig hiszem el: Rám néznek,
„s ott fenn, ott fenn,... ott is nevetnek „

Taktoma(offtopic)2026. január 24. 22:01

@dreaming58: Kedves Éva! Tetszik a megoldásod a "tündér-kék" cím is nagyon ötletes. Remélem, van kedved új feladványt adni. Kedvet kaptam elolvasni más verseidet is.
Üdv: Márti

Taktoma2026. január 24. 21:54

Fecskebúcsú

"Mikor az ég furcsa lila-kék"
S bágyadt sugarú nap néz a földre,
Magasan cikáznak a fecskék,
Búcsúzom tőlük megilletődve.

Elhagyják a jól ismer tájat,
Dunaparti füzek lágy ölét,
A védelmező löszfal-várat,
A családi otthon melegét.

Itt víztükrön a terített asztal,
Hol kövér szúnyogok hada zsong,
De érzik már a hűvösebb hajnalt,
S kezdik a repülő maratont.

Az izgatott ifjak készen vajon,
Hogy átszeljék a tenger vizét
És majd ott, a túlsó parton
Legyőzzenek annyi veszélyt?

Nézem kiürült fészkeiket,
Visszavárom a vidám népeket...
Csivitelve búcsút intenek,
„S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek.”

dreaming582025. szeptember 22. 00:13

Ady Endre: A nyári délutánok c versének soraival

első sor: Mikor az Ég furcsa lila-kék"
utolsó sor:"S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek"

~tündér-kék~

"Mikor az Ég furcsa lila-kék"
szunnyadnak még az álmok.
Lelkünkbe rezdülnek fura kis mesék,
én csak az éjre várok.

A földanya tündehada, nevetésük idekéklik,
alkonyfátyolba hemperednek
majd felröppennek égig, addig a lila-kékig
"S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek."

Taktoma2025. április 2. 12:30

Új feladvány: Ady Endre: A nyári délutánok

első sor: Mikor az Ég furcsa lila-kék"
utolsó sor:"S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek"

dreaming58(offtopic)2024. október 2. 14:31

@cseszlovak: Kedves vagy - köszönöm  :)

negyvenkilenc(offtopic)2024. október 2. 05:08

@cseszlovak: köszönöm!

cseszlovak(offtopic)2024. október 1. 11:12

@negyvenkilenc , @dreaming58: remekek!

dreaming582024. október 1. 02:29

Az idézet Radnóti Miklós: Majális c. versének kezdő és záró sora

~fogy a fény~

„A hangraforgó zeng a fű között,”
a lelkem mégis nincsbe öltözött.
Fények táncolnak fázós sás hegyén
elfut a nyár utol nem érem én.

Lombok búcsúznak ágtól hervadón
a sárga szín kacsint róluk fakón.
Kapaszkodik de mindhiába már
lassan lehull hisz tudjuk: őszre jár.

Szemem erőtlen, szűkül már a tér,
apránként elfogy köröttem a fény.
Látok még tavaszt? vajon még nézhetem?
„Mondjátok hát, hogy nem reménytelen!”

Taktoma2024. július 28. 12:19

A zene ereje

„A hangraforgó zeng a fű között,”
A természet örök zenéjét játssza.
Felismered, mert beléd költözött
Gyermekkorodban az élet varázsa.

Szeretnél elnyúlni a zsenge réten,
Szádban fűszállal az eget pásztázni,
Tán sikerül most az örök kékségben
Huncut felhőlány-szoknyák alá bújni.

Komoly férfiként ilyet nem tehetsz!
Különben is, már éltél, láttál sokat,
Mégis, hív a kaland, a végtelen.

Végre ismét önmagad lehetsz,
Felfedezel új, át nem élt dolgokat…
„Mondjátok hát, hogy nem reménytelen!”

Idézőjelben Radnóti Miklós: Majális c. versének kezdő és záró sora

negyvenkilenc2024. július 28. 09:05

A fű között

"A hangraforgó zeng a fű között"
mint angyal ki az égből megszökött,
csengve-bongva száll, zendül a hangja,
boldogságát csak úgy ingyen adja.

Egy ifjú pár hallgatja a zenét,
a lány nevet, lehunyja szép szemét,
föléhajolva, lopva, csendesen,
ránéz a fiú: mennyi rejtelem.

Mennyi vonzalom, ív és görbület,
a szem, a száj, a bujkáló fülek,
egy sürgető szempilla rezdülés,
nincs erre más, egy csók az enyhülés.

Az ifjú pár hallgatja a zenét,
egy csengő dalra bízva mindenét,
és csak száll a dal, száll, túl mindenen,
"mondjátok hát, hogy nem reménytelen."

Rozella2024. július 25. 21:14

Két hónap után (utoljára még) idehozom a versem is...

MEGINT

„A hangra forgó zeng a fű között”
mert a sátán MEGINT angyalnak öltözött.
Emlékezz rá, láttad már ezt a képet,
dúvad szarvaik ökleltek egy népet,
véres karmaik kéjesen görbültek,
de egészben is lenyelték volna,
ha befér hatalmas pofájukba;
és most kénköves, habzó szájjal
a Szózatot s a Himnuszt megvetik.
Maradék testét is cafattá tépnék
hiszen végképp nem érthetik,
’ miért nem döglött már meg’,
-„ahogy kérték”?!
Barbár mód, foggal és körömmel
tobzódva élveznék jajkiáltásait,
felöklendezett kárörömmel,
vérszagra gyűlve már MEGINT
várják a végzetét, teletömik
degesz zsebét a világnak,
s közben telekürtölik:
hogy nekünk ’csonka ostobáknak’
már MEGINT Mohács kell,
már MEGINT Trianon kell…

… hát mondjátok meg nekik:
egy nemzet feszül fönt a kereszten,
mely ezredévek óta megölhetetlen.
Nekik hamvaik sem lesznek már,
letörlődnek mind a föld színéről,
az aljasság nem marad büntetlen,
s megfosztatnak az Ember névtől…
Sátáni vágyuk nem győzhet Életen,
” mondjátok hát, hogy nem reménytelen.”

idézőjelben: Radnóti Miklós: Majális c. versének kezdő és záró sora