Ki írta, és melyik versből való az idézet? (Fejtsd meg, adj új feladatot!)

Egy ismert vers első (vagy legismertebb) sorait várjuk feladatként!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

GloriaMorgan2018. február 17. 01:26

Reményik Sándor: Nincs enyhe szó...

Nincs enyhe szó, nincs simogatás annyi,
Hogy elborítsa egy ütés nyomát;
Hogy feledtessen egyetlen göröngyöt:
Nincs a világon annyi simaság.

Nincs erdőn, tengeren oly nyugalom,
Nem jő évek során oly csendes óra,
Hogy fölriadni ne tudnánk belőle
Egy emlék-harang-kondulóra.

Hol mérgezett, fekete vér szivárog,
Nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést,
S a sértett szív, hogy `csak azért is` fájjon,
Letépi mindig-újból a kötést.

Új:
Légyen az én kínom ő egészségéért,
Légyen halálom is bátor személyéért,
Ám szenvedjek azért,
Csak ne útáljon meg én hív szerelmemért.

Jót várnék őtőle, de ő csak gonosszal
Fizet különb-különbféle sok kínokkal,
Kegyetlen válasszal,
Kivel éngem megöl gyakorlatossággal.

Nem panaszolkodom semmit már felőle,
Azt sem érdemlettem volna bizony tőle,
Hogy nagy szerelmébe,
Éngemet már bévett, vagyok szeretője.

sziren2018. február 16. 23:14

Jókai Mór: Felelet a büszke krumplinak a még büszkébb kukoriczától.

Hát kend tartja magát ilyen nagyra?
Hát ily nagyra magát miért tartja?
Kendből csak az jó, mi föld alatt van;
Virágja, gyümölcse használhatlan.

Hát én akkor hová legyek épen,
Dicsőségem legfőbb mértékében?
A kiből a megfelelő dózis
Szalonna lesz: s ez metempszichózis.

A kinek a szalmájáért pedig
Most egy részvényes gyár emelkedik,
A kiből már készitenek most is
Lisztet, vásznat, sőt még papirost is.

"Mint papiros", megveszem a földet,
Melyen nőttem, s mely látott, mint zöldet,
S ha belőlem már papiros támad:
Eladom a tulajdon gazdámat.

Új:
"Hol mérgezett, fekete vér szivárog,
Nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést,
S a sértett szív, hogy csak azért is fájjon,
Letépi mindíg-újból a kötést."

Maria_HS2018. február 16. 22:53

Keresztury Dezső - Mindig velem vagy

Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy.
Elküldelek s követlek; újra elhagy
kalóz kedvem s hiányod visszaszív.
Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma
vonások, gyors madárban röpte célja,
kút mélyén tiszta víz.

Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek,
vágyad tündér játékát őrizem meg,
szemedből a tekintet,
bőröd meleg színéből, szád izéből,
ölelésedből, csípőd halk ívéből
újrateremtelek.

Mély álmomban csókodra ébredek fel,
minden nap újra és új értelemmel
fogalmazlak meg: így élsz igazán!
A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből,
ha arcom lengeti a víz, színéről
szemed néz vissza rám.

Mint tükörben a tükör tükörképe:
végtelen arc fonódik egy füzérbe;
melyik vagy te? és én melyik vagyok?
Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
valami még nagyobb.

Új:
"Mint papiros", megveszem a földet,
Melyen nőttem, s mely látott, mint zöldet,
S ha belőlem már papiros támad:
Eladom a tulajdon gazdámat.

M.J.Kata2018. február 16. 20:21

Gárdonyi Géza

TÉL ÉS TAVASZ.

Künn hóvihar csatáz,

szél rázza ablakom;
s én a kályha mellett
májusról álmodom.
Gyöngyvirágot szedünk
a Zugliget ölén.
"Uram" - így szólít ő;
"Kisasszony" - mondom én.

Furulyáz a rigó;
méhek hegedülnek;
kék plüs-kalapjára
pillangók repülnek.
Gyöngyvirág, ibolya, -
szédít az illata.
Én mondom: "Irénke".
Ő azt mondja: "Maga".

Szállton száll a nap is.
Aludni menőbe`
aranyfátyolt terít
a lombos erdőre.
A rét sóhajtása
halk esti fuvalom...
Ő mondja: "Kedvesem".
Én mondom: "Angyalom".

Új: "A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből,
ha arcom lengeti a víz, színéről
szemed néz vissza rám."

Maria_HS2018. február 14. 18:26

KÁNYÁDI SÁNDOR
Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Feladvány:
Furulyáz a rigó;
méhek hegedülnek;
kék plüs-kalapjára
pillangók repülnek.
Gyöngyvirág, ibolya, -
szédít az illata.
Én mondom: "Irénke".
Ő azt mondja: "Maga".

GloriaMorgan2018. február 14. 16:07

Ady Endre: Hamvazószerdán

Meghajtom bűnbánón fejem
S mit rég` tevék, imádkozom.
Általnyilallik lelkemen
Egy rég` nem érzett fájdalom.
Egy rég` nem érzett fájdalom
Imára szólit engemet,
Hisz` örömtől imádkoznom
Oly régen-régen nem lehet.

Ez a nap már rég` az én napom,
Ez a bánat régi, régi kincsem,
Nem a bűnbánásra alkalom,
De örök lelkiharc, örök Isten!
Nem az örömnapoknak álmát
Siratom némán, könnytelen szemekkel,
Hanem lelkem borongó árnyát,
Kisértő, rémes szellemekkel...

Ejh! hagyjuk a sírást,
Sírjon, kit bűne sírni késztet,
Pohár csendüljön, ébredjen a szív:
Ma ünnepel halál, enyészet...
Ma zokogástól hangos a templom,
Könny a szemekben, hamu a fejen, -
Dalra fel, míg mások zokognak,
Ez a nap az én régi ünnepem!...

Új:
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

M.J.Kata2018. február 14. 14:26

Reményik Sándor

Csukott ajkak

A csukott ajkak éle összeért,
Mint összefagyott két virágszirom,
A küzdés fájó nyomait, a vért
Letörölte egy kéz nyugosztalón,
Álombabékítőn, enyhén, puhán...

A csukott ajkak éle összeért,
Többé nem kérdezik: miért, miért?
Csókra nem vágynak, szitokra nem nyílnak,
A szó, mint hegye ki nem röppent nyílnak
Ott belül maradt, odabenntörött
S ül az ajkakon valami örök...
Valami nagy-nagy mosolygó fehérség.

A csukott ajkak hordják boldogan
Az Imperator törhetlen pecsétjét,
A bizonyságot: nem kell már beszélni.

Mert sokat szóltak... sok hiába-szót,
Maguknak, másnak sebet-okozót.
Az áldás kihűlt, elégett az átok,
Most lecsukódtak -
És kimondták a legfőbb igazságot.

Új: " Nem az örömnapoknak álmát
Siratom némán, könnytelen szemekkel,
Hanem lelkem borongó árnyát,
Kisértő, rémes szellemekkel... "

sziren2018. február 14. 00:29

Váci Mihály: TISZTA ÉS JÓ

Csak megmutatták és most jobban fáj, hogy
egy pillanatra láttam a világot,
csak annyira, hogy pontosan lemérjem,
– mi az, amit nehéz lesz már elérnem:

mindent, miről a kitárt messze hírt ad,
barátokat, kik asztalukhoz hívtak,
s közös beszédünk egy dologról áradt:
a bort dicsértük és az éjszakákat,

zenét imádtunk lámpák fénykörében,
lelket a más nyelven írt költeményben,
a szót ízleltük, – ki-ki a magáét,
dúdolva csak, kavargattuk a kávét,

néztük – a cigaretta hogy virágzik,
és morzsolgattuk a csend bóbitáit.
Beszéltünk, hogyha tudtunk, és ha nem, hát
bolyongva, szótlan is értettük egymást.

A boltívek alatt, a századok hajói
mélyén be jó volt egymásba karolni.
Ó, ezeken a néma, hosszú, csendes
perceken hányan nőttek a szívemhez!

Bocsássatok meg – de túl a határon
mennyi megértő, szerető barátom
került, s habár csak csúfoltam a nyelvet,
milyen hamar megérezték a lelket!

A lobogás a fontos ott, a láz szép
áramai, a szemben égő szándék,
a sugárzó öröm, mely leplezetlen
kérezkedik szívükhöz a szemedben:
az idegen szomja, a hívó vágy, hogy
mindenki külön öleljen magához!

És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta, jó vagy;
s egy tekintetük elhitesse véled:
– szép dologért élsz – és érdemes élned!

Új:
"Mert sokat szóltak... sok hiába-szót,
Maguknak, másnak sebet-okozót.
Az áldás kihűlt, elégett az átok,
Most lecsukódtak -
És kimondták a legfőbb igazságot."

GloriaMorgan2018. február 13. 17:20

Nádasdy Ádám: Maradni, maradni

Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés;
amikor vendégek várhatók,
a boltban a tanácstalan álldogálás,
hogy házigazdává átalakuljak;
a vendégség után pedig a bútor,
mert vissza kell tolni megint privátba.

Ezek a nehezek. Amikor maradok,
az jó: az alvásnak mestere vagyok,
és ébren lenni nagyon szeretek.
Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.
De átzuhanni egy beállításból
egy másikba, az összekuszál.

Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni, az horzsolás.

Új:
A lobogás a fontos ott, a láz szép
áramai, a szemben égő szándék,
a sugárzó öröm, mely leplezetlen
kérezkedik szívükhöz a szemedben:
az idegen szomja, a hívó vágy, hogy
mindenki külön öleljen magához!

Maria_HS2018. február 12. 18:34

KÁROLYI AMY :Szólongatás

Harmatcseppé válik szájadon a szó.
Azt mondod: fa -
és erdőstül állnak elibém a fák.

Azt mondod: kő -
nem aszfalt s nem beton,
de szikla szúr a víz alatt.

Azt mondod: rét -
és lassú buborékkal
gyöngyök és gyűrűk szállnak fel a mélyből.

Azt mondod: szép -
és tulipánt hajt a hajnal
s kötényünk megtelik kankalinnal.

Azt mondod: én -
és sápadt tűzben égsz,
mint nyári délben gyújtott gyertyaszál.

Azt mondod: nyár -
és gyíkok lihegnek forró köveken,
kisül a földből a virág-gyökér.

És illattal púpozva a Tejúton ballag
egy júliusi szénásszekér.

Azt mondod: ősz -
és áfonyával telik meg harminc szőlős kosár.

S mikor már majdnem minden elfogyott:
piros pecsét van a szájad helyén,
mikor a nevemet lassan olvasztgatod.

Feladvány:
Ezek a nehezek. Amikor maradok,
az jó: az alvásnak mestere vagyok,
és ébren lenni nagyon szeretek.
Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.
De átzuhanni egy beállításból
egy másikba, az összekuszál.

GloriaMorgan2018. február 12. 02:01

Wass Albert: Halál

Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem.
Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár.
Szeretőm lesz egy éjszakára
a széparcú Halál.

Új:

Azt mondod: én-
és sápadt tűzben égsz,
mint nyári délben gyújtott gyertyaszál.

Azt mondod: nyár-
és gyíkok lihegnek forró köveken,
kisül a földből a virág-gyökér.
És illattal púpozva a Tejúton ballag
egy júliusi szénásszekér.

M.J.Kata2018. február 11. 20:40

Jékely Zoltán: Apátlan éjszakák

Már nem nyithatom ki a vaskaput,
Halomba gyűlt előtte a levél.
Tar lett a fa az út legelején,
amely csörömpölőn a parkba fut.
Csend-talpu macskánk is zörögve jár,
itt is, ott is nagy levél-hekatomba,
meghempergőzik benne a betyár,
akárcsak én nem rég, gyerekkoromban.
Akkor jöttek hát nagy halálfejű lepkék,
peregve, mint szélvert falevelek,
s megtelepedtek az ajtó felett,
hogy sose felejtsük el az estét.
Sötét háromszögük ott fenn komorlott,
Nagymama látta s keresztet vetett –
Azóta már a koporsója porlott
s magán viseli a halálfejet.

A szekrényben széltelenül zizegnek
Sírokról tépett szirmok, levelek,
Bútoraink csontjában megremeg
Örök lelke medvés rengetegeknek.
Az aragonit-váza odva búg,
madárhangon: hupupa, hupupa;
Dante üres fejében altatók
Szólnak, akár valaha apuka.

Dél tükriben egykorú asszonyok
Kutatják viruló arcuk, hiába.
Foszló köntösük vinnyogón suhog,
Mikor kivágónak az éjszakába.
Nagymama ül s ittmarad hajnalig:
milyen sokat tesz-vesz mindig értem!
Most is felkel, s miért, miért nem,
Szedegeti hajam hullt szálait.

Fák öbliben lábbog a hold-kanú.
Apánk most kint a nagyvilágba’ jár.
Néha meginti ujjal halszagú
gót piacok ködében a halál.
És akkor sorra kiejti nevünket,
Hadd tudják meg az idegen falak,
S úgy gondol ránk idegen ég alatt,
Mint kik időben is nagymessze tüntek.

Egyik országocskából másba, hip-hop,
S tengerre száll, mint bátor kapitányok;
Kastélyok mélyiből csak hallja: kip-kop:
Hamlet, a halfejű királyfi jár ott.

Zúzmó-bozontos éjjeli fenyők
hárfáznak rá, elébe törpe huppan.
Langelini táncol a hold előtt
és megriadva lila mélybe cuppan.

Alig fordul meg s még hármat se lép,
A sziklacsúcsról újból hallani:
Lihegve ismét a tetőre ért
s új táncba kezd tündér Langelini.
Aztán sebes víz boltos kőúhidán
jámbor halakat néz és meg-megáll.
Az alkonyatból, mint csapzott madár,
Feléinog Andersen Krisztián.

Mi alszunk, mi alszunk, keletnek
arccal, mint kalotaszegi halottak.
Ilyen nyugtalanul csak az aludhat,
kit messziről nagyon-nagyon szeretnek.
Csak alszunk. Nagy pillangók lebegnek
szemünk felett, lepkék pillanganak.
Ledögönyözve feküszünk a tespedt
félsötétben, akár a föld alatt.
Az óra baktat, űzi az idő,
kopog a kis lovacska benne: klik-klak.
Az ajtó alatt kibúvik és itt hagy,
az idő itt hagy s vissza sose jő!

Új : " Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár. "

GloriaMorgan2018. február 10. 19:28

Új feladvány:
Új:
Dél tükriben egykorú asszonyok
Kutatják viruló arcuk, hiába.
Foszló köntösük vinnyogón suhog,
Mikor kivágónak az éjszakába.
Nagymama ül s ittmarad hajnalig:
milyen sokat tesz-vesz mindig értem!
Most is felkel, s miért, miért nem,
Szedegeti hajam hullt szálait.

GloriaMorgan2018. február 10. 19:27

Komjáthy Jenő: Sírversek II.
"Cézár vagy semmi!" Dőre jelszó,
E vak zugolyba nem hat el szó,
E vakondlyukban nincsen glória,
Gúny a világi fény, ó, földfia!
Hidd el, halandó, mindegy itten:
Útszéli koldus, földi isten.
Megfér a bölcs hiú bolond porán,
A paszomány a koldus bocskorán.
Egy itt a ravatal, a nászágy és a bölcső,
Cenk és a hős, a kalmár és a költő.
Nem épit ábránd keze légvárt,
Dicsvágy imitt nem bántja Cézárt,
S mitől már annyi agy volt lázbeteg,
Megszűnnek itt a bús kérdőjelek.
A költő ajkain halott az ének,
Nem fáj a szíve a világ szivének;
Hős Zrínyi itt nem érzi mély sebét,
S a méla bölcset, a világ fejét
Nem bántja gondolat, se gond,
Az ős kérdőjelekre itt a pont.
Nem bántja Hamletet a Lenni,
Nemlenni itt az úr, a Semmi.

GloriaMorgan2018. február 10. 19:25

@M.J.Kata: Megelőztél, míg az új verset kerestem.  :D

GloriaMorgan2018. február 10. 19:24

Baranyi Ferenc: Hó álmaim

És hó esett a tiszta víztükörre,
a pelyheket nagy hullám kapta ölbe,
és vízzé vált a hó ott mindörökre.

Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon
nem volt fehér a táj, csupán a parton,
a víz színén fehérlőn nem maradt nyom.

Ha jéggé fagysz, a rád hullt drága pelyhek
nem növelik, csak terhelik a lelked,
és eltakarják szépségét szinednek.

Hó-álmaim örvényeidbe hullnak,
s örvényeid havamtól gazdagulnak,
midőn ijesztő messzeségbe futnak.

Az életem csak benned folytatódhat,
ez sorsa rég - ha vízre hullt - a hónak,
beléd halok, hogy éljek, mint futó hab.

Kergetőztek az örvények pörögve,
rohant az ár a végtelen ködökbe
és hó esett az örvénylő gyönyörre.

Új:
Dél tükriben egykorú asszonyok
Kutatják viruló arcuk, hiába.
Foszló köntösük vinnyogón suhog,
Mikor kivágónak az éjszakába.
Nagymama ül s ittmarad hajnalig:
milyen sokat tesz-vesz mindig értem!
Most is felkel, s miért, miért nem,
Szedegeti hajam hullt szálait.

M.J.Kata2018. február 10. 19:22

Baranyi Ferenc: Hó-álmaim

És hó esett a tiszta víztükörre,
a pelyheket nagy hullám kapta ölbe,
és vízzé vált a hó ott mindörökre.

Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon
nem volt fehér a táj, csupán a parton,
a víz szinén fehérlőn nem maradt nyom.

Ha jéggé fagysz, a rádhullt drága pelyhek
nem növelik, csak terhelik a lelked,
és eltakarják szépségét szinednek.

Hó-álmaim örvényeidbe hullnak,
s örvényeid havamtól gazdagulnak,
midőn ijesztő messzeségbe futnak.

Az életem csak benned folytatódhat,
ez sorsa rég – ha vízre hullt – a hónak,
belédhalok, hogy éljek, mint futó hab.

Kergetőztek az örvények pörögve,
rohant az ár a végtelen ködökbe
és hó esett az örvénylő gyönyörre.

Új: " Megszűnnek itt a bús kérdőjelek.
A költő ajkain halott az ének,
Nem fáj a szíve a világ szivének;"

dreaming582018. február 7. 21:02

Jókay Mór: Időjóslatok

Ha Gyertyaszentelő napján
Medve odujában marad,
Negyven nappal a szokottnál
Későbben látjuk a nyarat.
Napoleon – vagy mit mondok?
Medve marad odújában.
Tehát a tél rövidültét
Várja az idő hijában.

Ha a pókok hálót fonnak,
Tartós szárazságot jelez;
Apáink is azt tartották:
Nagyon régi időjel ez.
Diplomaták – vagy mit mondok?
Pókok nagy sok hálót fonnak.
Gazda ember elméjében
Nagy oka van főni gondnak.

Ha a legyek és bögölyök
Szokatlanul csipnek, marnak,
Előjeléül vehetni
Azt közelgő zivatarnak.
Csipcsup lapok – vagy mit mondok?
Légy és bögöly csipnek nagyon,
Minthogy elektriczitással
A levegő tele vagyon.

Ha György nap előtt mennydörög
Jó aratást, termést várunk;
Keblünkben duzzad - a tárcza
S tele lesz csűrünk, magtárunk.
Ágyudörgés – vagy mit mondok?
Mennydörgés már itt ott szóllal;
– Adjon Isten búzát, marhát
Tele csűrrel, tele óllal!

************************

Új feladvány:

"Kergetőztek az örvények pörögve,
rohant az ár a végtelen ködökbe
és hó esett az örvénylő gyönyörre."

Maria_HS2018. február 7. 18:33

Johann Wolfgang Goethe: Rád gondolok

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!

Feladvány:
Ha a pókok hálót fonnak,
Tartós szárazságot jelez;
Apáink is azt tartották:
Nagyon régi időjel ez.
Diplomaták - vagy mit mondok?
Pókok nagy sok hálót fonnak.
Gazda ember elméjében
Nagy oka van főni gondnak.

GloriaMorgan2018. február 7. 16:44

Szilva Kaputikjan: Elment...
2010-09-02 18:18:29, csütörtök


De egész lényem tudja, érzi:
nem válunk el mi sohase,.
Életem életed kíséri,
minden utad keresztezem.
�-svényed lettem és a házad,
mindenütt én töltelek el:
lelkemtől túlcsordulva másnak
nem jut már benned semmi hely.
Nézz ezer szembe: benne látod
az én örök szemeimet.
Nélkülem üres a világod:
én vagyok az Egyetlened.
Bárki nő szól hozzád, a hang csak
hangomat idézi neked.
Kerted lombjával simogatlak,
s mint fenti éjféli szemek,
nézlek, ha, késve, hazaérsz, és
emlékeiddé változom:
szobádban cigarettafüstté
csillagfénnyé az ablakon.
Ezer kilométerről elérlek,
a szívedhez kötöm.
Szellőként az ablakba csallak.
Kicsuksz? Viharként betöröm:
az bátran a házadba röppen,
minden napod forgószele;
papírjaid összekuszálom,
s tán az életed is vele ...
Ne merj feledni sohase!

Új:
Téged látlak, ha szél porozza távol
az útakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borúl rám,
téged köszönt.