Ki írta, és melyik versből való az idézet? (Fejtsd meg, adj új feladatot!)

Egy ismert vers első (vagy legismertebb) sorait várjuk feladatként!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

cseszlovak2018. szeptember 22. 10:52

@goalking: nem talált!  :)
ja, és kellene beidézned a teljes verset, ha már megtaláltad! s utána adnod az új feladványt!

goalking2018. szeptember 22. 10:46

@cseszlovak: Vagy Ady vagy Pilinszky

cseszlovak2018. szeptember 7. 20:47

@GloriaMorgan:

Jékely Zoltán Enyeden ősz van

A Bükkösön most rőzsét gyűjtenek,
görnyedeznek az enyedi szegények;
sovány kutyájuknak füttyentenek
s nekivágnak a szélnek.
Enyed köré a tél már építi
s magasra rakja gyilkos szürke várát:
hegyek közül lassan leömlenek
s megülnek ott a párák.
Nő a sötétség, egyre nő a sár,
a dűlőkön bizton ér már bokáig.
Benne nagyhorgú sintér kergeti
volt kutyánk unokáit.
Az Akasztófadombon róka váj,
az agyagot éles körmei ontják;
kivájja és újból eltemeti
bűnösök régi csontját.
Szegett fővel bolyong és könnyesen
a sétatéren régi jó barátom,
nem leli helyét az istentelen,
munkátalan világon.
A temetőbe, mint a fergeteg,
huhogószárnyu nagy varjak repülnek.
Kóvályognak s nagyapám korhatag
fejfájára leülnek.
Magasságból hull ólmos permeteg:
nyirkos felhőcsigák fekete vére;
a sárga föld beissza s rácsepeg
nagyapám csontkezére.

_______________________________________

"Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még, ki zenét szerez,
És színházat csinál,

Szeret és harcol semmiért,
Mert másként nem tehet.
Hogy itt vagy, erőt ad nekik,
S ők itt vannak veled."

Maria_HS2018. július 23. 13:52

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

csp01(offtopic)2018. július 23. 12:58

@Maria_HS: Ez nem idézet.

Maria_HS2018. július 22. 13:06

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Maria_HS2018. július 20. 08:47

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Maria_HS2018. július 13. 13:36

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

GloriaMorgan2018. július 13. 00:40

Szabó Lőrinc: Elveszett vigasz

Tegnap megbántott valaki
és ma sincs semmihez sem kedvem.

Be szép a reggel! Hallani
a virágok szavát felettem.

Fehérruhás cseresznyefák közt
a részeg napfény csupa csók,

s az eget szabdaló sok ág közt
kötélhágcsóján ring a pók.

Jaj, mért nem tudom most se, itt se
felejteni a tegnapot

s azt a gazembert, aki este
oly gonoszul megkínozott!

Könnyű volt élni, amikor még
csak föld meg erdő érdekelt.

Most, mintha rabszolgája volnék,
a pénz a város vasra vert.

Hiába jövök ide ki,
hogy nyomoruságom felejtsem:

tegnap megbántott valaki
és ma sincs semmihez se kedvem.

Új:
A Bükkösön most rőzsét gyűjtenek,
görnyedeznek az enyedi szegények;
sovány kutyájuknak füttyentenek
s nekivágnak a szélnek.
Enyed köré a tél már építi
s magasra rakja gyilkos szürke várát:
hegyek közül lassan leömlenek
s megülnek ott a párák.

Ennek a költőnek az édesapja is költő volt. Ez a vers további öt versszakból áll.

M.J.Kata2018. április 8. 20:37

Wass Albert:

Halál

Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem.
Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár.
Szeretőm lesz egy éjszakára
a széparcú Halál.

Új:

"Most nem értem, a hajnali
ég hogy ragyoghat így felettem;
megbántott tegnap valaki
és ma sincs semmihez se kedvem."

GloriaMorgan2018. március 7. 18:42

Vajda János: Nádas tavon

Fönn az égen ragyogó nap.
Csillanó tükrén a tónak,
Mint az árnyék, leng a csónak.

Mint az árnyék, olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan
Andalító hangulatban.

A vad alszik a berekben.
Fegyveremmel az ölemben
Ringatózom önfeledten.

Nézem ezt a szép világot.
Mennyi bűbáj, mily talányok!
Mind, amit körültem látok.

Nap alattam, nap fölöttem,
Aranyos, tüzes felhőben,
Lenn a fénylő víztükörben.

Itt az ég a földet éri.
Tán szerelme csókját kéri...
Minden oly csodás, tündéri.

Mi megyünk-e vagy a felhő,
Vagy a lenge déli szellő,
A szelíden rám lehellő?

Gondolatom messze téved
Kék ürén a semmiségnek.
Földi élet, hol a réved?

Szélei nádligeteknek
Tünedeznek, megjelennek.
Képe a forgó jelennek...

Most a nap megáll az égen,
Dicsőség fényözönében,
Csöndessége fönségében.

S minden olyan mozdulatlan...
Mult, jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?

A levegő meg se lebben,
Minden alszik... és a lelkem
Ring egy méla sejtelemben:

Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?...

Új:
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.

Maria_HS2018. március 7. 17:59

@GloriaMorgan:  :(

Maria_HS2018. március 7. 17:43

Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács

Már szombat este megsütötte
anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a harangos vasárnapot.

Vasárnap estig nem fogyott el,
fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.

Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.

Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
mint úrvacsora-szimbolum.

Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szivet, betölt szobát.

Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás...
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.

Új:"Mint az árnyék, olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan
Andalító hangulatban."

GloriaMorgan2018. március 7. 12:41

@Maria_HS:
Az én feladványomra kellett volna válaszolnod.
De akkor feladom újra.

A tiéd megfejtése:
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Új:

Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.

Maria_HS2018. március 7. 09:31

Juhász Gyula: A harangozó

Pókok között él lenn egy szürke zugban,
Fönn a harang a mély űrben lebeg.
Nem nézi ő, szédül, lehúzza búja,
Ő nem lát mást, csak a köteleket.

Mikor a hajnal aranycsíkja reszket
Ezüst folyón s ragyog a szőke dél,
Mikor az alkony csókjai tüzelnek:
Ő kötelet ránt s a magas zenél.

És ekkor arcán régi vágyak égnek
S eszébe jutnak tágas régi rétek,
Száz kicsi szépség és a végtelen...

Egy fáradt kar vergődik a kötéllel,
De szállva fénnyel, árnnyal és zenével
Egy lélek leng az ujjongó egen.

Új:"Ha álom ez élet: mért nem jön az óra,
Mely fölébresszen egy boldogabb valóra?
Mért hogy ennyi rémes, gyötrő álomlátás
Eszméletre nem hoz, csattogás, villámlás"?

Új:"vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon"

GloriaMorgan2018. március 6. 09:50

Arany János: Ha álom az élet
Töredék

Ha álom ez élet: mért nem jön az óra,
Mely fölébresszen egy boldogabb valóra?
Mért hogy ennyi rémes, gyötrő álomlátás
Eszméletre nem hoz, csattogás, villámlás?
S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?
Bánatból, örömből az örömrész hol van?
Tűrést a cselekvés mért nem váltja sorban?

Ne nevezd halálnak, mert hazugság lenne:
Nincs a nyugalomnak boldogsága benne;
Kínja vonaglásban adja jelenségét,
S bár reménye nincsen, megmaradt a kétség.
Volna hát legalább a fájdalom élénk,
Hogy érezve kínját, ez érzésben élnénk...

Új:
Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.

Maria_HS2018. március 5. 16:44

Juhász Gyula: A harangozó

Pókok között él lenn egy szürke zugban,
Fönn a harang a mély űrben lebeg.
Nem nézi ő, szédül, lehúzza búja,
Ő nem lát mást, csak a köteleket.

Mikor a hajnal aranycsíkja reszket
Ezüst folyón s ragyog a szőke dél,
Mikor az alkony csókjai tüzelnek:
Ő kötelet ránt s a magas zenél.

És ekkor arcán régi vágyak égnek
S eszébe jutnak tágas régi rétek,
Száz kicsi szépség és a végtelen...

Egy fáradt kar vergődik a kötéllel,
De szállva fénnyel, árnnyal és zenével
Egy lélek leng az ujjongó egen.

Új:"Ha álom ez élet: mért nem jön az óra,
Mely fölébresszen egy boldogabb valóra?
Mért hogy ennyi rémes, gyötrő álomlátás
Eszméletre nem hoz, csattogás, villámlás"?

GloriaMorgan2018. március 4. 23:39

Erre a feladványra két verzió van.

Szabó Lórinc: Káprázat

Először a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körűl,
aztán part s tenger összevegyűl,

s együtt, egymás partján heverünk; –
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; –

vagy a felhők vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerüen
lüktetnek és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; –

vagy mit tudom én! – – Részeg vagyok,
húnyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,

s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és fellobban a perc –

óh, gyúló lánghalál! – Elégtek, szavak? –
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltününk, mint a fény,
érzékeink káprázó tengerén.

Korábbi változat (1925)
Fény vagy és tenger, emelsz, ölelsz
Hívó húsodban fürdik a szem,
boldog kacagás a szivem –
Boldog, mert – érzed? – a nyár, a nap
serkenti indás vágyaimat:

inda vagyok! állat! – és jó nekem
hullámtestedben fürdenem –
Melled a part, ugye? s kezem a gyík,
mely lankáján lustálkodik – –

Gyík, inda: befonlak! Nyakad alá
surran be a csók, – keresd, hová!
Kergesd! Vagy én? jobb lesz, igazán,
ha csókot csókkal kerget a szám,

csókot, gyíkot – – Minden vagyok én,
s most örülök élni, mert minden enyém!
Csókolj! jaj, szédülök! király, király:
repűlni! a szád! föl, előre! szállj!

Repűlni! te vagy a cél s az út!
Káprázott fények mámora zúg!
Föl! Fény vagy és tenger, emelsz, ölelsz,
és bomlik a súly és tágul a perc!

Föl, föl! Az ég? isten? – Szavak! – –
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi szállunk, végtelen,
mint fölgyújtott hajók, az éteren!

Új:
Mikor a hajnal aranycsíkja reszket
Ezüst folyón s ragyog a szőke dél,
Mikor az alkony csókjai tüzelnek:
Ő kötelet ránt s a magas zenél.

És ekkor arcán régi vágyak égnek
S eszébe jutnak tágas régi rétek,
Száz kicsi szépség és a végtelen...

M.J.Kata2018. március 4. 20:06

Ady Endre

Akit egyszer megláttunk

Ezernyi idegen szemre
Vet naponként képet az arcom
S ezer idegen arccal alszom,
Kik a szemembe temetvék:
Ezer rémlés és száz emlék.

Ki rám tekint, kit megnézek,
Egymást talán már sohse látjuk,
Nem öleljük, de meg se bántjuk,
Egyik erre, másik arra
Emléket visz nem akarva.

Hűvös szemek légiói,
Hiába tűntök messze-messze,
Nagy titkokkal bele van edzve
Szemünkbe, kit egyszer láttunk:
Egymással éltünk és háltunk.

S ki rám tekint, kit megnézek,
Akármilyen undorral tettük,
Egymást örökre elszerettük,
Mert az utolsó látásig
Álmunk: a másik, a másik.

Új: " Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltününk, mint a fény,
érzékeink káprázó tengerén."

Maria_HS2018. március 4. 13:27

Szabó Lőrinc: Balaton
Most tűnik el
az alkonyati nap
az ég fénypillás
szemhéja alatt,
itt megcsúszik egy piros,
ott elfolyik egy kék,
két part közé feszítve
készül egy Egry-kép,
ide kis okkersárga
oda csöpp lila festék,
egy árnyalatért
bevárja még az estét,
azután kimossa az őszt
időtlen ecsetéből.

Új: ` S ki rám tekint, kit megnézek,
Akármilyen undorral tettük,
Egymást örökre elszerettük,
Mert az utolsó látásig
Álmunk: a másik, a másik. "

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom