Ki írta, és melyik versből való az idézet? (Fejtsd meg, adj új feladatot!)

gosivali(offtopic)2024. április 11. 15:13

Én több helyütt is így találtam: "Hidegül a zsombék, bámulnak a rétek,"

https://mek.oszk.hu/02100/02177/02177.htm#123

gosivali2024. április 11. 15:10

Bocsánat - az új lemaradt:
"halált dalolok szerelmet
vétkes ősöknek kegyelmet
zúgó szavaim harangok
koldus kezében aranybot"

gosivali2024. április 11. 15:08

Lesznai Anna
ŐSZI FALU

Hidegül a zsombék, bámulnak a rétek,
búcsúzik a vadlúd, berzenkedve lépked,
meglibben a szárnya,
rásiklik az árnya
a ballagó nyájra.
Pirospozsgás képét harmatozó halmon
sírva pihenteti a duzzogó alkony.
Varjak népe gyűlik,
nagy éhséggel fűlik –
a szántást megülik.
Pelyvavirág csörög a fecsegő szélben,
kukorica-csövek a kerítés-szélen.
Mögöttük a kertek
már őszbe kevertek,
hűvös eső-vertek.
Zsúpfedeles kunyhók hunyorgatva bújnak,
csorba kéményükből csípős füstöt fújnak.
Ágról diót vernek,
telt zsákok hevernek,
kútból vizet mernek.
Fáradt lábbal ballag haza a vén ispán,
ásít a kocsmára, de betér mégis tán.
Nyitva áll a pajta,
vénasszony orsója
vénségét sóhajtja.
Támolygón terjed szét az estharang érce.
Kakas már a létrán, nyomában a jérce.
„Hancsa, hozd a tálkát!
tejet kérsz vagy kását?”
A répát kiásták.
A pitvarajtóban csupa jézusgyermek,
gödrös testecskékkel csecsemők hevernek,
anyjuk krumplit hámoz,
gazda jöhet már most.
A tehén is álmos.
A vándor üveges, portékája hátán,
nekidől a hídnak. Még vevőre vár tán?
Éhes esti óra –
nem les vásárlóra:
tál ennivalóra.
Zsidóné gyertyája a szombatot várja.
Siralmas rekrutát búcsúztat a párja.
Hull az ökrök járma,
nincsen munka már ma,
dagadoz a párna.
Felvakkant a puli, késett dongót kerget.
Hét szilvafa alatt kis csikó legelget.
Szegen lóg a ködmön.
Pillegető ködben
te se maradj ébren.
Fehér nagy udvaron setét sürgés járja,
három szüle hajlik fortyogó lekvárra,
kever-kavar bele,
fől a szilvák bele,
üst párával tele.
„Ha nem nagyanyónak szólítottál volna,
varangyos békává váltottalak volna.”
Mese mese mesd el...
rettegni ne restellj,
végit ne nevesd el.
Ott hol bölcsőd ringott olajmécs világán,
akaszd föl a gondod, száradjon a kályhán.
Vesd le a topánod,
szíved is, ha fáradt...
Jó melegség árad.
Ablakod verdesi tar juharfa gallya,
babonával tömött ágyad derékalja.
Mese mese mesd el...
Falu békéjébe
magadat temesd el.

Hatvani kalendárium, 2016.
(1938) [159-160.]

szegenyferenc2024. április 3. 21:24

megfejtés:

Farkas Árpád

Mikor az öregemberek mosakodnak

Mikor az öregemberek mosakodnak, százados esők csorognak alá fonnyadt tenyérpárnáikról, csillognak az arc vízmosásos árkaiban, úgy mosdanak az öregemberek, szétterpesztett lábbal, keresztelőjánosok méltóságával a cinezett mosdótál fölé hajolva, úgy mosdanak, mintha utoljára mosakodnának, törülközőt sem kötnek már derekukra, spriccolja a víz a nadrágot, nem számít, a kimért és alapos szappanozó-dörzsölő mozdulat megmunkál minden bőrfelületet, pórusokat zaklat: ráérős, meregető és nyújtózkodó mozdulatokkal mosdanak az öregemberek, apró szusszanásaiktól porzik a víz, s visszahulló függönye mögül felsejlenek háromnegyed százados hajoló mozdulataik, botot emeltek a földről, forrásból itták a vizet tenyérrel merve, az Irtisz vagy a Tisza partján hajoltak így a patak fölé, bokornak támasztva a bajonétos puskát, mikor bukdácsolva, ügető hajolgatással kergettek ellenséget vagy épp előle futottak, fölperzselve a földet, és szagolva, törölve magukról a vért; úgy mosakodnak az öregemberek, mintha háromnegyed század szennyét kellene magukról lemosniuk, mint akik mindig tisztán szerettek volna élni, friss törülközés utáni hangulatban; már csak vasárnap reggel mosakodnak így az öregek, már csak temetések előtt, mikor utolsó útjukra kell kísérniük a vissza nem térő társat, úgy mosakodnak, bizony, az öregemberek, mintha utoljára mosakodnának, mintha szennytelen ragyogással szeretnének bekerülni a tiszta búzát termő anyaföldbe, melyet szétporladó testük lassan megillet.
Mikor az az öregemberek mosakodnak, hatalmas tisztaságszomjjal hajlik a zöld vizek fölé a Huszadik Század.

új feladvány: "Hidegűl a zsombék, barnulnak a rétek"

gosivali2024. április 2. 11:10

Karafiáth Orsolya: A NAPPAL VERSEI

1. Egy elmosott út

Az állomás felé rég semmi sincs,
úgy néz ki mégis, mintha esne.
Ki áll bokáig elképzelt sarakban,
lehullatlan záport keresve?
Volt úgy, hogy órákig csak vártalak.
Talán még emlékszel, éppen vihar volt.
Peregne, mint ahogy megérkezésed,
vízhatlan arcomon néhány esőfolt.
-----------------------------------------
"már csak vasárnap reggel mosakodnak így az öregek, már csak temetések előtt, mikor utolsó útjukra kell kísérniük a vissza nem térő társat, úgy mosakodnak, bizony, az öregemberek, mintha utoljára mosakodnának, mintha szennytelen ragyogással szeretnének bekerülni a tiszta búzát termő anyaföldbe"

cseszlovak2024. március 31. 20:22

Nagy Márton: Pusztuló falusi faház

Fehér fala felsír, még messzehangzón.
A zsúptetőn egy fűcsomó lobog,
öles hiány sötét torkába bámul,
hol fulladt csendből csontfehér ragok
- bordák – zihálnak még a messzi égre.
Halott a ház, csak úgy tesz, mintha élne.

Az árnyék néha ajtóhoz lopódzik,
átnéz a konyha foszló függönyén.
A szembe-falról elszökött az óra,
csak egy világos folt hallgat helyén.
Az ágy a faltól egy lépésre eljött,
de mert az ajtó zárva volt, megállt.
Hűséges állatként most várva vár ott,
és néha-néha megrázza magát.

Egy régi naptár sárgultan, leesve
arról beszél, hogy itt járt az idő,
de felpakolt és elment egyik este,
és azt se mondta, hogy majd visszajő.
A konyhából nyíló padlós szobában
nincs semmi, ott az üresség lakik.
Szú perceg és a négy gerenda hallgat
hajnaltól kezdve másik hajnalig.

Emlékeznek: mikor anyácska elment,
megjöttek messziről a gyerekek,
kihordtak mindent, autóra raktak.
Kidobálva a lámpák, cserepek,
ott vannak most is, kint a kőrakásnál,
van olyan is, mely össze sem törött.
Vigyáz rájuk a famozsár, a küllő,
még rendet tart a lim-lomok között,
hogy mikor az ifjak néha-néha
meg-megjönnek, ha érik a gyümölcs,
ne érezzék, hogy elhagyott világ ez,
de értük él, lélegzik még e föld!

Az ablakok a régi kertre néznek,
ott pár virág a fal felé hajol:
gyomok közt nőttek üdvözlő szavaknak
a régi tőről, régi hant alól,
a verejtéket, könnyet megköszönni,
anyácskának hű, gondozó kezét.
Ők nem tudják, hogy már hiába szépek,
és szirmukat a szél úgy tépi szét,
úgy, mint anyácskát és házát az évek,
könnyes végét egy drága szép mesének.

___________________________

"Az állomás felé rég semmi sincs,
úgy néz ki mégis, mintha esne.
Ki áll bokáig elképzelt sarakban,
lehullatlan záport keresve?"

gosivali(offtopic)2024. március 31. 11:23

@cseszlovak: Köszönöm, nem figyeltem eléggé.

cseszlovak2024. március 30. 19:12

@gosivali: ez csak egy részlete a versnek! álljon itt az egész - úgy van értelme  :)

Weöres Sándor: Nagyság

Nagynak lenni dicső! Nagy költőnek, mint Goethe, Dante, Homeros!
És csöppet se dicső, de nékem kedvesebb: a nagyság álmából kibújni,
valamennyi dicsőség fogadja ásításomat. Természetes emberi méret
vonz engem, nem a nagy ragyogás, a szörnyü talapzat.
Létrehozni a velem született s a szerzett képességtől telhető
legjobbat, ha cipőt szegelek, ha fát ültetek, ha verset irok:
ennyit kivánok önmagamtól. Munkámat használni lehessen,
ne szájtátva csodálni.
Nem akarok óriás hulla lenni, melyen tizezer évig araszolva majszol
megannyi puhány kandiság (mit izélt, hol?) és kathedra-éhű hódolat;
se példakép, mellyel az új kezdeményeket dermeszti meg
a multba mutató zsandárkodás; se fennkölt szobor a sarkon,
melyről csurog a vidám verebek kritikája
nem is őróla - mit bánják, kifene volt? - hanem az életről, kinek szobra nincsen.
Minden nagyság: kicsiség is. Mert van mégnaqyobb, vagy ha nincs: lehet.
De most elképzelek egy fehér elefántot - áll képzeletem benső terében
és nézegetem - mekkora? Most az asztalra vetítem: mint porcelán szobrocska figyel;
most ablakon át a hegyre vetítem: a világot beborítja.
Állandó mérete nincs - nála se kisebb, se nagyobb nincs -
tehetem mogyoróhéjba, vagy mennybolt teknőjébe: mindegy.
Íly méretnélküli legyen munkám. Se keveseb, se több,
mint amennyi kinyújtózás vagy zsugorodás nélkül erőmtől telik,
se pompás, se szegényes: a mérettelen Istenek teremtésével közös ütemű.

gosivali2024. március 30. 13:49

Weöres Sándor: Nagyság

Minden nagyság – kicsinység is. Mert van mégnagyobb, vagy ha
nincs, lehet.
De most elképzelek egy fehér elefántot, – áll képzeletem belső terében
és nézegetem: mekkora? Most az asztalra vetítem: mint porcelánszobrocska figyel,
most ablakon át a hegyre vetítem: a világot beborítja.
Állandó mérete nincs: – nála se kisebb, se nagyobb nincs –
tehetem mogyoróhéjba vagy a mennybolt teknőjébe: mindegy.
Ily méretnélküli legyen munkám. Se kevesebb, se több,
mint amennyi kinyújtózás egy zsugorodás nélkül erőmből telik,
se pompás, se szegényes: a mérettelen Istennek teremtésével közös
ütemű.
***
Új: "Fehér fala felsír, még messzehangzón.
A zsúptetőn egy fűcsomó lobog,
öles hiány sötét torkába bámul,
hol fulladt csendből csontfehér ragok
- bordák – zihálnak még a messzi égre.
Halott a ház, csak úgy tesz, mintha élne."

cseszlovak2024. március 29. 17:14

@Maria_HS:

Gyóni Géza: Élet szeretője

Rossz szerelem ez a miénk
S aligha még rózsát fakasszon.
Mert dölyfös és kegyetlen volt
Hozzám mindig Élet-kisasszony.

Tékozlóan osztotta csókját
Mindig másnak és mindent másnak,
Nekem bolondnak nem maradt
Csak a megbánás és bocsánat.

S már így lesz. Igy lesz, dus ölén
Senki gazok vigan turkálnak.
Szivem veri az indulót
Halálig már a céda bálnak.

Élet-kisasszony, kőszívű,
Nem látja meg már esdő arcom
És csókja nélkül hullok el
Ezen a csuf, halálos harcon.

_________________________

"De most elképzelek egy fehér elefántot - áll képzeletem benső terében
és nézegetem - mekkora? Most az asztalra vetítem: mint porcelán szobrocska figyel;
most ablakon át a hegyre vetítem: a világot beborítja."

Maria_HS2020. június 21. 10:34

Szökött hang: hol a tűz?

Tántorgó vén csavargó,
ki feledést keres.
Mint aszott napraforgó,
az arca nyűtt, rezes.
Jött. Szembejött az uccán,
recsegő, vad-hideg
havazó herce-hurcán:
Senkije senkinek.

Félszeme vérbevillant,
a másik könnyezett.
Meggyújtották a villanyt,
kongott a kövezet;
zuhanva lépett rajta,
mint akit átok űz,
s ványadt igét sóhajtva,
nyögött és sírt az ajka:
Hol a tűz? Hol a tűz?

Mellemhez kaptam akkor
és - űres volt a börtön!
S úgy ordítottam hörgőn,
mint akit pokol éget
Te vad szemet meresztő,
részeg madárijesztő,
ki engedett ki téged?

Új:
"Rossz szerelem ez a miénk
S aligha még rózsát fakasszon.
Mert dölyfös és kegyetlen volt
Hozzám mindig Élet-kisasszony."

goalking2020. június 21. 02:01

https://www.magyarulbabelben.net/works/sk/V%C3%A1lek,_Miroslav-1927/Len_tak/hu/54917-Csak_%C3%BAgy

Új: Félszeme vérbevillant,
a másik könnyezett.
Meggyújtották a villanyt,
kongott a kövezet;
zuhanva lépett rajta,
mint akit átok űz,
s ványadt igét sóhajtva,
nyögött és sírt az ajka:
Hol a tűz? Hol a tűz?

Maria_HS2020. június 8. 13:20

Tóth Árpád:
THÁLIÁNÁL

Látta ön? Itt vannak, bizonyisten,
A szinészek!
A Hungária ablakából
Ki-kinéznek.
S már mind próbálja, amit szerepe
Rárótt,
S ah, egy vadonatúj
Darabot adnak,
A Cigánybárót!

S mi majd megtudjuk,
hogy a naiva
Bájosan fecseg-e?
S megtudjuk azt is,
Hogy a tenorista
Kellőképp recseg-e?

Megtudjuk továbbá,
Hogy a színpadon
Látható díszlet
Vajon már az özönvíz
Előtt is
Díszlett?

Vagy ezen hitünk direkte
Téves?
S a díszlet mindössze
Csak
Ötszáz éves?

Megtudjuk azt is, hogy kapós-e
A bérlet?
Viszont nem tudjuk meg,
Hogy Mezei
Direktor mér lett?

Mivel pedig zsenialitásom
Nagyon is dús, hát
Meginterjuvoltam ma Tháliát,
Az ismert múzsát.

Az ismert múzsa
Harisnyát stoppolt
Éppen,
És mit tagadjam,
Nem fogadott engem
Szépen.

Rámförmedt, hogy
Kint tágasabb
A háza tája,
S hagyjak neki békét,
Mert a színház-hecceket
Már utálja!

Erre eljöttem,
De még visszanéztem
Utoljára,
S szóltam: Nagysád!
Változtassa nevét
Utháliára!

1913
ÚJ:
"Hová?" Ki tudja, hová? A nagyvilágon
bárhová, csak hozzád közel lehessek,
miként az ág az ághoz,
hogy hozzád oly közel csevegjek
mint hab a habhoz a derűs-sugáros
alkonyatban, mikor röpítve szálldos
velünk a szél. Csak úgy, mintegy véletlenül.
Ahogy esőcsepp sincs soha egyedül.

Maria_HS2020. május 30. 15:01

goalking
Örülök a megfejtésnek, köszönöm: Maria

goalking2020. május 30. 13:36

Karinthy Ferenc:
Budai vendéglők

Állnak-e még vagy már leomoltak, a túlnani parton
Állnak a bormérések, a sörforrások, a kocsmák?
Itten a tört híd inneni végén ólmos eső hull
S szürke az ég odaát, hol köd kavarog, meg a füst száll.
Állnak-e még? Vajjon ép-e a ház ott jobbra a hídnál.
Ott, hol Béla keverte a bólét, szúrta a nyársot
S szőkehajú kicsi lányok főztek a konyha parázsán?
Hát az Attila-körúton a kerthelyiség meg a cégér?
S áll-e a Zöldfa a Krisztina-térnél, ott, hol a templom
Ráveti árnyékát? Koccintva a sárga pohárból
Ittuk a Gellérthegy borát, kóstoltuk a murcit,
Itt Gabival, Petivel, Vilivel, Gyurival, Gogolákkal
Néztük a lámpa körében a szúnyogokat, meg a nőket.
Fent a hegyoldalban van a másik, a Nyár, az a régi,
Lent meg a Déli Vasútnál békák ülnek az ajtón
S duzzadt nagy szemüket függesztik szemben a Várra.
Hát a Hubertus megvan-e még, hol Bandival ültünk?
Itt a falon szamarak hirdették hosszu fülekkel:
Ők egyedül, köszönik, nem kérnek móri borokból,
Lent meg a Háromcsőrü Kacsában fújtuk a füstöt.
Hát Bem apó sörözőjét látjuk-e még, ahogy egykor?
Csendül-e még a pohár Wincklernél, szól-e az ének?

Új:Rámförmedt, hogy
Kint tágasabb
A háza tája,
S hagyjak neki békét,
Mert a színház-hecceket
Már utálja!

Mersinho(offtopic)2020. május 21. 07:53

Huh de kihalt lett ez a fórum is....

Maria_HS2020. március 2. 11:24

Paulo Setúbal (brazil író, költő - a képen)

Skandalum

A helyi tekintélyek minden este
Az iskolánál összegyülekeztek
- Már ahogy ez szokásba van falun -
Hogy orrukat a más dolgába üssék.
Minket nagyon sokat szídott a község,
Mert karonfogva jártunk... Skandalum!

A patikus, ha este arra jöttünk
Összesúgott a jegyzővel mögöttünk
S odaszólt még a papnak is: No lássa!
És a derék, a jó öreg plébános
Fejét csóválva ráfelelt: Világos,
Ez a Zola-könyveknek a hatása!

De mi ketten, mit sem törődve mással,
Csak sétálgattunk tovább is egymással
És lenéztük a kicsinyes vidéket;
Idillünket csak szőttük és nevettünk
A megjegyzéseken - hiszen szerettünk
S még összesen nem éltünk negyven évet!

Új feladvány:

S duzzadt nagy szemüket függesztik szemben a Várra.
Hát a Hubertus megvan-e még, hol Bandival ültünk?
Itt a falon szamarak hirdették hosszu fülekkel:
Ők egyedül, köszönik, nem kérnek móri borokból,
Lent meg a Háromcsőrü Kacsában fújtuk a füstöt.
Hát Bem apó sörözőjét látjuk-e még, ahogy egykor?
Csendül-e még a pohár Wincklernél, szól-e az ének?

M.J.Kata2020. február 29. 22:16

Új feladvány:

"A patikus, ha este arra jöttünk
Összesúgott a jegyzővel mögöttünk
S odaszólt még a papnak is: No lássa!"

M.J.Kata2020. február 29. 22:09

John Keats : Csitt, csitt!

Csitt, csitt! Csöndbe tipegj, kedvesem az éjben!
Alszik az egész ház, de leselkedik rád,
édes Izabellám, a kopasz féltékeny,
hiába is húztad fejére a sipkát -
hiába siklasz úgy, mint hajnali tündér,
mely táncol a habon, ezüst vízgyűrűknél.
Csitt, csitt! Félve emeld könnyű lábaidat!
Egy nesz, vagy annyi se, s a kopasz fölriad.

A levél se rezzen, a patak se csobban -
csönd van, lecsukódik az éj álmos szeme,
cserebogár dünnyög, hallgatja álomban,
halálra bűvölve, halk éjjeli zene.
Az őrködő hold is eltün szemem elül,
gúnyból-e, jóságból, felhőbe menekül,
nincs fáklya az éjbe, messze tűz se remeg,
édes Izabellám, csak ajkad és szemed.

Nyisd ki a kilincset! de az égre - halkan!
Meghalunk mindketten, ha megcsörrenik csak.
Végre! - s most ajkadat virágos ágyadban -
aludjon az öreg, szikrázzon a csillag,
mirólunk álmodik a szunnyadó rózsa,
tüzünktől bimbózik első kakasszóra.
Tojást költ a galamb, dala ideröppen,
míg csókolom ajkad vacogó gyönyörben.

Kosztolányi Dezső fordítása

Maria_HS2020. február 29. 11:34

Tóth Árpád: ESTI SUGÁRKOSZORÚ

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

1923