Ki írta, és melyik versből való az idézet? (Fejtsd meg, adj új feladatot!)

Egy ismert vers első (vagy legismertebb) sorait várjuk feladatként!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

L.T.2019. december 28. 13:46

Móricz Zsigmond: Csak megmaradni

A semmibe lezuhanónak
mit ér a csillagok zenéje,
mit ér a rét híme,
az erdők állata,
mit ér a gondolatok ereje,
az évmilliók szózata,
mit ér a hímes perzsaszőnyeg
s a pontos óra a falon,
mit ér a szerelem...

Csak egy kell:
csak egy perc még!
S még egy
és még csak egy...
csak a percek rebegve könyörgött sora...

Összehúzódni a semmiségig:
De megmaradni,
csak megmaradni,
az élet ruháján sejtporul...

Bp. 1920. II. 6.

M.J.Kata2019. december 26. 20:00

Dsida Jenő: A sötétség verse

Ó, virrasztások évszaka!
Vastagon fog a tinta, zordul.
A rozsdalevü éjszaka
már hatkor a kertekre csordul:
Reves fák nyirka folydogál
s te arra gondolsz: mennyi éved
van hátra még? Jaj meg-megáll
a láb, mert fél, hogy sírba téved.
...Mondd, kissé mártottál-e már
hófehér cukrot barna lébe,
egy feketekávés pohár
keserű, nyirkos éjjelébe?
S figyelted-e: a sűrü lé
mily biztosan, mily sunyi-resten
szivárog, kúszik fölfelé
a kristálytiszta kockatestben?
Így szivódik az éjszaka
beléd is, fölfelé eredve,
az éjszaka, a sír szaga
minden rostodba és eredbe,
mígnem egy lucskos, barna esten
az olvadásig itat át,
hogy édesítsd valamely isten
sötét keserű italát.

Új: Összehúzódni a semmiségig:
De megmaradni,
csak megmaradni,
az Élet ruháján sejtporul...

goalking2019. május 20. 13:34

Szabó Lőrinc: Az utolsó perc a vigasz előtt
Hirdetés


Jöjjön Szabó Lőrinc: Az utolsó perc a vigasz előtt verse.

Várni, még mindig várni, hosszú
út után, szenny után, szégyen után,
várni, még mindig várni, hosszú
út után, most is, mikor a rohanás
már holtra tikkadt bennem, – és
még egy negyedóra! – – Messze
kihajlok a gyorsvonatból,
hogy legalább a szem
vigyen közelébb
hozzád, legalább
szemem csókolja össze
messziről is
a házat, amelyben
tested s lelked vigasza vár reám.

Még egy negyedóra. Mennyi
megalázás van mögöttem, és
még mindig várni! – Messze
kihajlok az ablakon: most valami
rettenetes karambol is
jöhet még, most rohanunk át
az élet és a halál
hídján, az utolsó
percen, – s óh, most hiába
nyílnak ki a lélek
ujjongó szárnyai, mert
a maga-kínzó
türelmetlenség vad keze
égig halmozza előttük
a pillanatok
megduzzadt torlaszait.

Óh, várni! – Ez az utolsó
perc a legfájdalmasabb,
az utolsó perc a vigasz előtt,
az utolsó perc az öröm előtt,
az utolsó perc, amely
messziről híd volt s most szakadék;
óh, várni, várni, most is! – úgy
vágyom már, kedves, annyi
út után, szenny után, szégyen után,
úgy vágyom már az utolsó
perc túlsó partjára, úgy
várom már égő homlokomra,
kedves, a te
távoli, tiszta kezed
elérhetetlen vigaszát,
mint baráti lelket a megtiport
érdem, akinek a büszkeség
magányában már hullanak
a könnyei, láthatatlan,
de dacos
torkából még egyre késik
feltörni
az életmentő zokogás.

új:Mondd, kissé mártottál-e már
hófehér cukrot barna lébe,
egy feketekávés pohár
keserű, nyirkos éjjelébe?
S figyelted-e: a sűrü lé
mily biztosan, mily sunyi-resten
szivárog, kúszik fölfelé
a kristálytiszta kockatestben?
Így szivódik az éjszaka
beléd is, fölfelé eredve,
az éjszaka, a sír szaga
minden rostodba és eredbe,
mígnem egy lucskos, barna esten
az olvadásig itat át,
hogy édesítsd valamely isten
sötét keserű italát.

Killer892019. május 8. 22:59

Még egy negyedóra. Mennyi
megalázás van mögöttem, és
még mindig várni! – Messze
kihajlok az ablakon: most valami
rettenetes karambol is
jöhet még, most rohanunk át
az élet és a halál
hídján, az utolsó
percen, – s óh, most hiába
nyílnak ki a lélek
ujjongó szárnyai, mert
a maga-kínzó
türelmetlenség vad keze
égig halmozza előttük
a pillanatok
megduzzadt torlaszait.

Killer892019. május 7. 18:54

Szabó Lőrincz kísértetek

Petraesviki(offtopic)2019. május 6. 02:45

"Ez a világ és benne én,
tükrök itt, tükrök ott,
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok.

Én vagyok, amit az ezer arc
szétbontott s összekuszált:
a tartalom az én, az egy
s a forma milliárd.

Ezer évig értem dolgozott
a születésem előtt,
s most minden pillanatban én
teremtem újra őt.

És amire nézek, az vagyok:
fű és hajókazán,
és vihar, ha fekete bikák
dübörögnek a menny piacán,

és Kína vagyok, ha eszembe jut
s pilóta a föld felett,
bennem robog a nagy Pacific
és lassú gleccserek

fagynak szemembe, tenyerem
fensík és kősivatag
s belőlem ballagnak ki a
holdas országutak.

Minden vagyok, semmi se vagyok,
mese és változás:
fölnézek a holdra s az vagyok,
szemfényvesztő varázs, "

cseszlovak2018. szeptember 22. 10:52

@goalking: nem talált!  :)
ja, és kellene beidézned a teljes verset, ha már megtaláltad! s utána adnod az új feladványt!

goalking2018. szeptember 22. 10:46

@cseszlovak: Vagy Ady vagy Pilinszky

cseszlovak2018. szeptember 7. 20:47

@GloriaMorgan:

Jékely Zoltán Enyeden ősz van

A Bükkösön most rőzsét gyűjtenek,
görnyedeznek az enyedi szegények;
sovány kutyájuknak füttyentenek
s nekivágnak a szélnek.
Enyed köré a tél már építi
s magasra rakja gyilkos szürke várát:
hegyek közül lassan leömlenek
s megülnek ott a párák.
Nő a sötétség, egyre nő a sár,
a dűlőkön bizton ér már bokáig.
Benne nagyhorgú sintér kergeti
volt kutyánk unokáit.
Az Akasztófadombon róka váj,
az agyagot éles körmei ontják;
kivájja és újból eltemeti
bűnösök régi csontját.
Szegett fővel bolyong és könnyesen
a sétatéren régi jó barátom,
nem leli helyét az istentelen,
munkátalan világon.
A temetőbe, mint a fergeteg,
huhogószárnyu nagy varjak repülnek.
Kóvályognak s nagyapám korhatag
fejfájára leülnek.
Magasságból hull ólmos permeteg:
nyirkos felhőcsigák fekete vére;
a sárga föld beissza s rácsepeg
nagyapám csontkezére.

_______________________________________

"Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még, ki zenét szerez,
És színházat csinál,

Szeret és harcol semmiért,
Mert másként nem tehet.
Hogy itt vagy, erőt ad nekik,
S ők itt vannak veled."

Maria_HS2018. július 23. 13:52

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

csp01(offtopic)2018. július 23. 12:58

@Maria_HS: Ez nem idézet.

Maria_HS2018. július 22. 13:06

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Maria_HS2018. július 20. 08:47

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Maria_HS2018. július 13. 13:36

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

GloriaMorgan2018. július 13. 00:40

Szabó Lőrinc: Elveszett vigasz

Tegnap megbántott valaki
és ma sincs semmihez sem kedvem.

Be szép a reggel! Hallani
a virágok szavát felettem.

Fehérruhás cseresznyefák közt
a részeg napfény csupa csók,

s az eget szabdaló sok ág közt
kötélhágcsóján ring a pók.

Jaj, mért nem tudom most se, itt se
felejteni a tegnapot

s azt a gazembert, aki este
oly gonoszul megkínozott!

Könnyű volt élni, amikor még
csak föld meg erdő érdekelt.

Most, mintha rabszolgája volnék,
a pénz a város vasra vert.

Hiába jövök ide ki,
hogy nyomoruságom felejtsem:

tegnap megbántott valaki
és ma sincs semmihez se kedvem.

Új:
A Bükkösön most rőzsét gyűjtenek,
görnyedeznek az enyedi szegények;
sovány kutyájuknak füttyentenek
s nekivágnak a szélnek.
Enyed köré a tél már építi
s magasra rakja gyilkos szürke várát:
hegyek közül lassan leömlenek
s megülnek ott a párák.

Ennek a költőnek az édesapja is költő volt. Ez a vers további öt versszakból áll.

M.J.Kata2018. április 8. 20:37

Wass Albert:

Halál

Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem.
Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár.
Szeretőm lesz egy éjszakára
a széparcú Halál.

Új:

"Most nem értem, a hajnali
ég hogy ragyoghat így felettem;
megbántott tegnap valaki
és ma sincs semmihez se kedvem."

GloriaMorgan2018. március 7. 18:42

Vajda János: Nádas tavon

Fönn az égen ragyogó nap.
Csillanó tükrén a tónak,
Mint az árnyék, leng a csónak.

Mint az árnyék, olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan
Andalító hangulatban.

A vad alszik a berekben.
Fegyveremmel az ölemben
Ringatózom önfeledten.

Nézem ezt a szép világot.
Mennyi bűbáj, mily talányok!
Mind, amit körültem látok.

Nap alattam, nap fölöttem,
Aranyos, tüzes felhőben,
Lenn a fénylő víztükörben.

Itt az ég a földet éri.
Tán szerelme csókját kéri...
Minden oly csodás, tündéri.

Mi megyünk-e vagy a felhő,
Vagy a lenge déli szellő,
A szelíden rám lehellő?

Gondolatom messze téved
Kék ürén a semmiségnek.
Földi élet, hol a réved?

Szélei nádligeteknek
Tünedeznek, megjelennek.
Képe a forgó jelennek...

Most a nap megáll az égen,
Dicsőség fényözönében,
Csöndessége fönségében.

S minden olyan mozdulatlan...
Mult, jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?

A levegő meg se lebben,
Minden alszik... és a lelkem
Ring egy méla sejtelemben:

Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?...

Új:
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.

Maria_HS2018. március 7. 17:59

@GloriaMorgan:  :(

Maria_HS2018. március 7. 17:43

Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács

Már szombat este megsütötte
anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a harangos vasárnapot.

Vasárnap estig nem fogyott el,
fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.

Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.

Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
mint úrvacsora-szimbolum.

Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szivet, betölt szobát.

Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás...
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.

Új:"Mint az árnyék, olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan
Andalító hangulatban."

GloriaMorgan2018. március 7. 12:41

@Maria_HS:
Az én feladványomra kellett volna válaszolnod.
De akkor feladom újra.

A tiéd megfejtése:
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Új:

Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.