Staféta - Írj rövid verset a megadott címmel, majd adj te új feladatot!

Törölt tag2016. november 9. 11:57

Törölt hozzászólás.

Kandabula2016. november 8. 20:45

Céltalanul ténfergek
képtelen álmok, versek
keverednek lelkemben
jártomban-keltemben.

mézeskalácsszív

gosivali2016. november 8. 19:50

Köszönöm, - szerencsére, csak elképzeltem...  :)

Rozella2016. november 8. 11:35

@gosivali: Remek evokáció!

HalpaMaria2016. november 8. 09:17

@gosivali: Nagyon szép verset írtál, kedves Vali.

gosivali2016. november 7. 17:04

Páratlan páros
(képzelt búcsú)

Azt hittem jól szerettelek,
hogy meghaltam volna nélküled,
de túlbecsültem önmagam,
gyönge volt szerelem-jelszavam.
Elhagytál, hűtlen, a másikért,
hamis szerelem-himnuszért!

Tudom, rosszul szerettelek,
meguntad hosszú hűségemet.
Te is hibáztál, valld be hát,
elbuktunk minden iskolát!
*„Ki kérte forró haragod?
Szeretni ki bujtogatott?”

Hozzám láncoltad magadat,
leplezve valódi arcodat!
A mesterkélt, hamis szenvedély
talán már örökre elkísér!
Vidd magaddal a haragod,
vidd a másiknak, te bolond!

Ne szóljunk! Jobb, ha hallgatunk,
s bűnünktől összeroskadunk!

*(Evokáció: Váci Mihály, Te bolond)

Új: Céltalanul

Rozella2016. november 7. 12:35

Mozaik-kép

Tengerek királynője volt Amphitrité,
Ókeanosz leánya, Neptumusz hitvese
mozaik-képen a láva megőrizte…
Őszintén csodálom elmerengve,
de mégsem Róma, vagy Pompei,
Herculaneum vagy Savaria ,
nem is Bábel tornya
és nem a Galaktika az igazi titok…
Nekem itt és most kell összerakni
milló darabból formálni alakot,
Istent, létet, illúziót és szerelmet,
színre színt, formához formát
megtalálni sötétbe zuhogó
fényözönhajú éjeken át
magamba olvasztani szíved
belőlem hiányzó mozaikját…

Páratlan páros

Ametist2016. november 6. 16:14

Aranyló emlék

Arany(ló)… valaha ott
állt egy kapu oldalán,
napsugár-pettyek
szikráztak bronz-
nyakán: állt dölyfösen,
a gazda ablakából nézte,
a többi járókelő pedig
fittyet hányt az egészre,
s ha néhanap
egy igazi ló arra
vágtatott, nyerített
egy nagyot, és
átugrotta könnyedén:
„ Ezt csináld utánam,
ha tudod, te nagy legény!”

Mozaik-kép

gosivali2016. október 26. 14:33

Most jó lenni költőnek

Költő!
A titok mélyen megbújik,
de Te ne add föl,
rátalálsz
utad során
egy hűséges társra,
s ez nem félelmetes
látomás!

Indulj hát, ember
a lélek-útra,
hol álarcod lehull,
s felderül
valami tiszta,
szivárványszínű
gyönyörű fény,
ott legbelül!

Szökken az árnyék,
s nyomában könnyű
mosoly születik
arcodon,
s e félszeg,
néma biztatásra
fénycsók villan majd
ajkadon.

Aranyló emlék

alberth2016. október 23. 07:13

Ki lehetek én?

Ki lehetek én?
Magam sem tudom,
Még a nevemet is
csak most tanulom.

Nem mindegy ki vagyok?
Lennék valaki,
aki kel és fekszik,
s kérdik, maga ki?

Valaki ki eszik,
valaki ki iszik,
s olykor hébe-hóba
a kocsmába viszik...

Szesztestvérek között
vajon ki vagyok?
Nem tudom, de mégis
társuk maradok.

Most jó lenni költőnek

iliesrenata2016. október 23. 00:29

Meditáció

Nyugalomban fekszem,
Mint késen a vaj.
Nem rikácsol bennem,
Semmiféle zaj.

Megkerülve a bajt,
Még egy stáció:
Kézenfog engem
A meditáció.

Új cím:Ki lehetek én?

gosivali2016. október 19. 21:05

Végzet
(Kivonat Misztériumok című versemből)

ragyogó volt
az a régi kora-nyár is
pompás színeket öltött
a földi és égi világ
fényárban úsztak a fenséges kékek
nem sejtettük hogy utoljára hódolsz
a tenger vakító türkizének
azon a verőfényes szombaton
mikor elragadott a fékezhetetlen végzet

valószínűtlen lett
a földi élet fennkölt varázsa
fagyos avaron roppanunk ma át dermesztő
vad telekbe álmunk éjjelente megrázó
rémálmok sora a tavasz káprázatos illata
hazug igézet mára komor és zord a tenger
és a horizont sápadt kékje
rozsdaszín könnyet szitál a tűnt nyár
azúr színére

Meditáció

LIne2016. október 19. 19:53

Váróterem

Jó a kedvünk,
vidámságunk
többszörös,
utunkon a
váróterem
lett közös.
Ide mindig
visszajutunk,
naponta;
intünk, mikor
kilépünk a
peronra.

Végzet

Ametist2016. október 19. 16:57

Bohóckönnyek

Szája sarkában torz mosoly,
szemében néma könnyek,
tudja, hogy mulattatni kell,
- az élet így lesz könnyebb -
apró gitárját pengeti,
„vidáman” énekel, hogy
szíve nemrég összetört,
senkit sem érdekel…
Táncol a körben, elbukik,
a közönség nevet,
cukorkával dobálja meg
egy pajkos kisgyerek,
ám a Bohóc csak énekel,
arcán elszánt mosoly,
csörgősipkája leesett,
gitárja nincs sehol…
Arcán a festék olvadoz,
lemosták már a könnyek,
ám ő csak elszántan dalol,
fittyet hány a közönynek,
tapsol, ha kell, ugrál, nevet,
bukfencet vet, ha kéred,
amíg játszik a zenekar.
a szám nem érhet véget.

Váróterem

gosivali2016. október 19. 15:04

Aranyló öntudat

Ha majd mély álomból
aranyló öntudatra eszmélsz,
ráébredsz végre igaz valódra,
lényed közepéből látsz, tisztán,
fényesen, és tudod a választ
a Nagy Titokra…

Ha majd ledobod végre
gőgös álarcodat, megérted,
s megszereted – előbb magadat –
majd őket is.
Bár porszemek vagyunk,
de ugyanaz a szél sodor az úton,
és együtt szárnyalsz majd
a többi homokszemmel…

Bohóckönnyek

Titta2016. október 18. 11:26

Ébrenlét vagy álom..

Ébren álmodok
vagy álmomban ébredek,
az érzés,mi átad a létnek,,
néha csak talmi, illúzió,
igéző álomban látott szivárvány.
ébren égő égi fény színesben dicsőül...

új cím..Aranyló öntudat...

alberth2016. október 18. 08:15

Lennék a szél
szikkadt mezőkön
rohannék bőszen
nyárban és őszben

Simítanám orcád,
s azt a formás formád,
szoknyát emelnék,
mindent meglelnék.

Lennék a szél
aki mesél
füledbe édesen
dúdolgat mézesen.
Maradnék veled még,
utánad is mennék.

Mint cseppkövek a barlangban

gosivali2016. október 16. 20:42

Minden szavadban

Csendemet
szú percegése sem töri meg,
ha becéző bársonyán
szelíd üzeneted
− mint selymes kezed −
megsimít, anyám.
Mindig időben érkezik,
ébren és álmomban is
az egyetlen gyógyír,
ha kő-nehéz bánat
nyomja a szívemet:
békét hoz, könnyű-meleget,
a szavaidban élő
végtelen szeretet.
S ha felébreszt
lágyan a gyönyör'szép,
halk szó − a „légy jó!”- üzenet,
a szívembe kéretlen érkezett,
zord bánat hűlt helyén
újra békesség
és szeretet él.

Lennék a szél

Foldes1232016. október 16. 20:01

Két világ határán
Isten vár, vagy Sátán?
Vagy a szél visz hátán

Minden szavadban

Rozella2016. október 16. 18:56

El nem küldött levél

Emlékszem, valahol épp átutazóban
voltam, képek színesedtek bennem,
hömpölyögtek sorok és a szóban
akkor valahogy bent rekedtem.

Egy ismerősen idegen helyen,
hol az ősszel a nyár helyet cserélt,
sétált velem hosszan s leírt engem
egy soha el nem küldött levél.

Két világ határán