Az írásjelek használata a versben (központozás) - beszélgessünk róla

Marie_Marel2009. június 16. 23:56

''ha a gondolatsor nem adja meg az olvasó számára látatlanban a szükséges írásjeleket, akkor megette a fene a verset ''

Ez nagyszerű gondolat és maximálisan egyet is értek vele, de én most még inkább a kezdeti időszakról beszélek, amikor ez még nem ennyire nyilvánvaló az embernek.
Meg azért is, mer van egy időszak, amikor az embert elkapja a ''képalkotás'' mámora és túldíszíti, cicomázza a verset. Na akkor nehéz dolog ám a központozás! De ha túljutunk ezen, akkor már igazad van, a gondolatsor értelmezése megsúgja a helyes írásjelezést. Azt hiszem.  :-)

Marie_Marel2009. június 16. 23:50

Üdv, Gazsi! Rég láttalak.  :-)
Örülök, hogy egyetértesz. Énnálam is egyre fogy a számuk. Nem akarom korlátozni az olvasót. De ez már egy más vetülete a dolognak.

Marie_Marel2009. június 16. 23:48

A kettőspontok, gondolatjelek még kimaradtak.  :-)

Egyébként szerintem ez a téma Janónak is kedves.
Szóljatok hozzá, ki-ki tapasztalata szerint.  :-)

Törölt tag2009. június 16. 23:25

Törölt hozzászólás.

Marie_Marel2009. június 16. 22:29

Az írásjelek használata a versben—beszélgessünk róla

Egy éve írogatok intenzíven verseket. Nagyon sok mindent tanultam közben másoktól és sok mindenre rájöttem én magam. Örülnék, ha beszélgetnénk ezekről a dolgokról, ki hogy látja.
Most épp az írásjelek használatáról a versben.
Nekem először Für Janó mondta azt, hogy túl sokat használok belőlük. Először, be kell vallanom, nem értettem pontosan mire is gondol, hiszen meg voltam győződve róla, hogy helyesen használom őket. J
Lassan azonban megértettem. Ő sokkal előrébb jár azon az úton, amire én épp hogy csak ráléptem. De remélem, tanulékony vagyok.

Szóval először is számtalan pontot használtam, egymás után………. Így. J Azt hittem, hosszabb szünet csak így fejezhető ki.
Ma már tudom, elég három pont is, bőven. Sőt, sokkal hatékonyabb például az utána következő, általunk fontosnak tartott gondolat hangsúlyozására a kettőspont. Az ugyanis okvetlenül megakasztja az olvasást, megtorpanunk olvasás közben. És már el is értük a célunkat.

A vesszőkről is ejtsük pár szót. Nem hiszem, hogy úgy kellene őket használnunk, ahogyan azt nyelvtanból tanultuk. Persze, eleinte nem árt. De a verssor végére csak azért, mert a sor végére értünk, indokolatlanul ne tegyünk. Ha a gondolat áthúzódik a vers további soraiba, akkor pedig semmiképpen se. Azt mondanám, hogy ha hangosan elolvassuk, érezni fogjuk, hogy hol kell az a kis levegővételnyi szünet, amit a vessző jelképez. Ahol elválik két gondolat, csak oda tegyünk vesszőt. Ellenkező esetben nagyon szétszabdaljuk versünket és veszít hatásából.

Azután a kérdőjelek. Rafinált kis jószágok. A magyar nyelv szabályai szerint helyesen használtam őket. Azt hittem, ez elég is. Pedig dehogy…
A vers nem élő beszéd, nem is kell annak lennie. A vers lüktetése, rímei, verstani szerkezete
gyakran megváltoztatja a szavak hangsúlyát, a szórendet és természetesen az írásjelek használatát is. Szerintem megváltozik a szerepük is. Én abban látom a szerepüket, hogy segítsék az olvasót, vagy az előadót abban, hogy ugyanúgy „hallják” a művet, ahogyan azt a szerző belső hallása szerint hallja, amikor leírja. Lehet, hogy nem túl szakszerű a meghatározásom, de elég jól fedi szerintem a valóságot.
Igen gyakran nincs is szükség a kérdőjelre, hiszen a sor értelme eleve meghatározza, hogy csakis úgy mondhatjuk, függetlenül attól, hogy van-e benne kérdőszó.
Mire is gondolok? Például erre:

„De látod amottan a téli világot” (Petőfi)

Ugye, kérdőjel nélkül sem hangsúlyozná ezt senki másképp, csak kérdésként?

És itt van mindjárt az ellentéte, ahol formailag szerepel kérdőszó, mégsem visszük fel a mondat végén a hangsúlyt, ahogy azt nyelvtanból tanultuk:

„Felel a refrén, régi nóta:
De hol van a tavalyi hó” (Villon)

Ezért aztán én már régóta igen óvatosan bánok a kérdőjelekkel, csak akkor használom, ha a kérdés valóban hangsúlyozandó, súlyos a vers mondanivalója szempontjából.

Hasonló a helyzet a felkiáltó jelekkel is. Ne használjuk, csak ha igazán „felkiáltanánk”. Hiszen egy fájdalomról szóló versben sűrűn használnánk szívünk szerint, de képzeljük csak el, hogy az előadóművész írásjeleink szerint olvasná fel: a végén már kiabálnia kellene.
Hiszen az írásjelek „utasítások” a helyes hangsúlyozáshoz. Figyeljétek csak meg József Attila versében:

„Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.” (József Attila)

Vitaindítónak ennyi talán elég is lesz.